A közösségi médiáról! Ideje takarítani barátaim!
Az évértékelő műfaját Orbán Viktor honosította meg Magyarországon 1999-ben. A baloldal kezdetben kritizálta, mára azonban lemásolták ezt is, mindegyik ellenzéki vezető tart már évértékelőt. Ugyanakkor míg a miniszterelnök hosszútávú víziókat fogalmaz meg, addig a balliberális politikusok aktuálpolitikai csatározást folytatnak ekkor is: most hétvégén például a DK és a Momentum dominanciaharcát láthatjuk - nyilatkoztam az M1-en.
/posztok.hu






Konferenciák, interjúk, előadások, és közben gőzerővel halad a világ harmadik legnagyobb sporteseményének szervezése. Belül vagyunk a #200 napon✌️ Egyre közelebb az atlétikai…
A magyar kormány más tagállami kormányokkal együtt sikeresen elérte, hogy február 5-e után is tudjon kőolajtermékeket exportálni Magyarország és Szlovákia.
A Mol úgy nyilatkozott, hogy február 5-e…

