A baloldal finanszírozási botrányának leleplezése és feltárása egy kicsit személyes elégtétel is számomra. Éveken át ugyanis különböző vitaműsorokban többször is megkaptam, hogy hazudok, amikor arról beszélek: a balliberális oldalt (politikusokat, pártokat és sajtótermékeket egyaránt) a Soros-hálózat finanszírozza külföldről, idegen érdekeket szolgálnak. Azt mondták ez nem igaz, hiszen mikroadományokból gyűjtik a pénzeiket. Aztán most kiderült, hogy valójában semmilyen mikroadomány nincsen, az csak egy fedősztori, amivel leplezni próbálják a Soros-hálózattól kapott milliárdokat.

A magyarok álláspontja világos a magyarországi választási kampányok külföldi finanszírozásáról. Ahogy a Századvég szeptemberi közvélemény-kutatása rávilágított, a megkérdezettek közel kétharmada (62…

Wass Albert

“Van valami a világban és a világ fölött, amit megváltoztatni úgysem lehet, sem tűzzel, sem vérrel, sem gyűlölettel. És ez az élet törvénye, aminek gyökere az igazságban van.”

Lebukott a baloldal, saját amerikai adománygyűjtő felületükről kiderült, hogy a kampánydollárok csupán 1️⃣1️⃣ adományozótól érkeztek, pedig hónapokon keresztül mikroadományozók tízezreiről beszéltek…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média