️Fontos fejlemények a dollárbaloldal ügyében!

A 24.hu azt írja: „Márki-Zay azt mondja portálunknak, hogy a végső, 1,8 milliárd forintos összeg számára is „kellemes meglepetés” volt. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy a költéseket a hat párttal egyeztették. Eszerint az Action for Democracy az ellenzéki kampányban lényegében az anyagi biztosíték volt, az az „úr”, aki a parti után elegánsan kifizeti a megmaradt számlákat – függetlenül azok nagyságától.”

Tehát nemcsak hogy minden baloldali párt tudott a sokak szerint kampányra illegálisan küldött dollárokról, de gyakran egyeztettek is annak elköltéséről.

Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje úgy fogalmaz a 24.hu-nak, hogy: “Én az országot jártam, a költéseket nem én intéztem és nem is én hagytam jóvá, hanem az a kampánymenedzsment, amely a napi döntéseket hozta, minden nap a hat párttal egyeztetve.”

Ebből kiderül, hogy napi szintű volt az egyeztetés, és a hat baloldali párt kampánycsapata döntött az egészeől. Nagyon súlyos.

A modernkori magyar történelem legsúlyosabb, legtöbb szereplőt érintő befolyásszerzési kísérletének lehetünk a tanúi. Milyen baloldal az, aminek a kampányát dollárokon vették meg? Hogy lehet bármiben is hinni nekik ezek után?

Azt mondja Korányi Dávid, aki az Action 4 Democracyn keresztül a sorosdollárokat intézte Karácsonyéknak, hogy telexnek, hogy a jövőben is szeretnék folytatni az ilyen fajta támogatást.

Tehát már rég…

️Missziónk első estéjén Jeruzsálem óvárosában beszélgettünk katolikus egyházi vezetőkkel a szentföldi keresztények helyzetéről és megmaradásuk lehetőségeiről.
Később a Szent Márk monostorban…

️ nevetséges: a baloldal állítja, “nem vették észre”, hogy a kampányukba beletoltak 1,8 milliárd forintnyi dollárt.
ez lehet a ‘90 utáni éra legnagyobb politikai botránya, súlyos felelősségre…

ez a tél brüsszel miatt jóval hidegebb lesz nyugat-európában, mint eddig.
️ a szankciópárti baloldal idehaza is ezt akarná!
a videóban elmondom, mi volna a céljuk, ami ellen a legtöbbet akkor tehetjük…

Még több kis- és középvállalkozásnak segít a kormány!

Bővül az enegiaintengzív kis- és középvállalkozásoknak meghirdetett pályázat kedvezményezetti köre: azok is jogosultak a támogatásra, amelyek…

Tessék

A német családügyi miniszter bejelentette az LMBTQ-lobbi új németországi vívmányát, a "queer élet" akciócsomagot.

☝️Többek között ezeket a célokat jelölik meg:

1️⃣ Az LMBTQ*-közösség nemzetközi…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média