Mindig halljuk, hogy már közel az uniós megállapodás, de most már tényleg nincsen sok hátra: jövő kedden dönt az Európai Bizottság. A magyar kormány minden feltételt teljesített, így kizárólag…
Új energetikai minisztérium alakul, amit a képen látható Lantos Csaba vezet majd, emellett távozik a posztjáról Palkovics László technológiai és ipari miniszter – jelentette be Gulyás Gergely.
A Technológia és Ipari Minisztérium feladatait a gazdaságfejlesztési és más minisztériumok veszik át: a közlekedés kerül Nagy Márton minisztériumához, az ipar Lázár Jánoshoz, más területek Csák Jánoshoz kerülnek. Paks II. ügye marad a külügyminisztériumnál. Az energiastabilitásért és energiabiztonságért kell majd felelnie az új miniszternek.
👉Lantos Csaba 1962-ben született, közgazdász. 2000 augusztusától 2007-ig az OTP Bank vezérigazgató-helyetteseként dolgozott. 1990 és 2002 között tagja volt a Budapesti Értéktőzsde tőzsdetanácsának. A Széll Kálmán Alapítvány kuratóriumának tagja, volt elnöke. 2009-től a MET Holding AG elnöke, 2010-től a Richter Gedeon Nyrt. igazgatósági tagja. A Lantos Vagyonkezelő irányítója, 2021 óta pedig a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi tagja.