️Ma van a magyar nyelv napja. 1844-ben ezen a napon vált hivatalosan államnyelvvé a magyar. Ma azért kell küzdenünk, hogy szép anyanyelvünket a globalizálódó világban megőrizzük, ugyanakkor…
Jóval kevesebb, mint 10 ezer szavazat: ennyi kellett ahhoz, hogy Nevadában végül a demokraták nyerjenek és a szenátusban megmaradjon a többségük. Így már csak a képviselőházban szerezhetnek többséget a republikánusok, ahol még mindig számolnak, jelenleg 204 vs. 211 az állás a republikánusok javára.
👉Egy képviselőházi republikánus többség is elég sok mindenen változtatna: Joe Biden tervezetei, programjai a republikánusok támogatása nélkül nem mennének keresztül a kongresszuson, ebbe a tárgykörbe tartoznak például a költségvetési ügyek, így az Ukrajnának szánt katonai segélyek is.
👉Szintén fontos, hogy a korábbi demokrata többségű kongresszus különböző vizsgálatokat indított a 2020. januári capitoliumi zavargások hátterének kiderítésére Donald Trump ellen, amit valószínűleg 2023 januárjában a republikánus többség (ha megszerzik) leállít majd az alsóházban.