86 százalékos feldolgozottságnál kijelenthető: jó eséllyel Orbán Viktor szövetségese és barátja, Benjamin Netanyahu és a mögötte álló jobboldali tömb nyerte a választást Izraelben, ők alakíthatnak kormányt.
Ez jelentősen növeli Magyarország külpolitikai mozgásterét, hiszen Izrael az egyik legerősebb hadsereggel rendelkező ország, komoly befolyással rendelkezik a világpolitikára. Magyarország és Izrael között erős katonai együttműködés van, az ENSZ-ben is összehangolja a két ország a lépéseit.
Már csak a jövő heti félidős választáson kell a jobboldalnak nyernie az Egyesült Államokban és akkor külpolitikai szempontból lényegesen könnyebb időszak elé nézhet Magyarország. És ami talán a legfontosabb: a békepártiak is megerősödhetnek a világban.
És hogy miért csak 86 százalékos a feldolgozottság még Izraelben? Még nem kezdték el összeszámolni a biztonsági erők tagjai, a foglyok, a fogyatékossággal élők, a külföldön szolgáló diplomaták és mások által leadott úgynevezett kettős borítékos szavazólapokat, de izraeli szakártők már nem számítanak jelentős változásra a végeredményben.

és klárának tényleg nem esik le, hogy ez annak beismerése, hogy nyugat-európában drasztikusan emelkedtek a megélhetési költségek az elhibázott szankciók miatt.

Klárika, nem kellett volna mindent eladni!

Mondjuk abból fizetik, amit a komcsi haverjaitok már a nyolcvanas években némi jutalékért előbb az NSZK-nak aztán már az egyesült Németországnak bagóért,…

Latorcai János: "Legyen szíves olyan kifejezést használni amit bárhol bármikor el lehet mondani."
TimiKÉM: "Ezt bárhol, bármikor el lehet mondani!"

Igen Timi. NÁLATOK!

A Medián friss kutatása szerint április 3-hoz hasonlóan a Fidesz ma is 54 százalékot kapna egy választáson. Ezzel szemben a baloldal támogatottsága csökkent. Ennek oka, hogy az Amerikából pénzelt…

OeConferencia a családtámogatásokról - idézetek

Az Oeconomus október 17-én szervezett konferenciáján többek között Király Nóra, Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) alapítója, Molnár Balázs, Kopp Mária…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média