A Védelmi Együttműködési Kezdeményezés (DECI) vezérkarfőnöki szintű konferenciáján vesz részt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a szlovénai Postojnában.
Ma van a Pedagósusok Világnapja. A tanárok kiemelten fontos tagjai a társadalmunknak, megbecsülésük rendkívül fontos, nem lehet eléggé megköszönni nekik az áldozatos munkájukat. Ezért is teljes szívemből remélem, hogy a balliberális oldal aknamunkája ellenére mihamarabb sikerül megállapodni Brüsszellel a Magyarországnak járó uniós forrásokról és lesz elég költségvetési mozgástér az eddigi béremeléseken túl további jelentős bérrendezésre. Szomorú, hogy a balliberális politikusok és politikai aktivisták ezekben a nehéz időkben is a tanárokat, illetve a diákokat felhasználva akarnak politikai haszonra szert tenni, ugyanakkor jó látni, hogy a pedagógusok túlnyomó többsége továbbra sem ül fel a balliberális oldal hergelésének.
A Védelmi Együttműködési Kezdeményezés (DECI) vezérkarfőnöki szintű konferenciáján vesz részt Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka a szlovénai Postojnában.
Tehát azok a balosok tünciznek most a tanárok “mellett”, akik tegnap arra szavaztak a parlamentben, hogy ne kapjanak fizetésemelést.
Értem…
Európának árt a brüsszeli csodafegyver, Oroszországnak és Amerikának viszont aligha.
470 emelet a gyermekekért 👦
Minden gyermeknek kell, hogy járjon egy esély…
Németi Gergő, a mezőcsáti katasztrófavédelmi őrs parancsnoka ebben a hitvallásban éli az életét: nemcsak tűzoltó 🧑
, de már…
Tudjátok ki volt Petneházy Dávid? Császári ezredesként a magyar hajdúk csapatát vezette ostromra a Budai Vár ellen 1686-ban és vitézsége miatt vált híressé. Találkozzunk szombaton a Haris Parkban, a…
Utolsó videó
️
Kedves barátaim!
Az én oldalam is jelentősen lekorlátozta a Facebook. Így új oldalt hoztam létre. Szeretettel várok mindenkit. Kövessétek! Ezentúl új bejegyzések…
Zugló kommunista polgármestere egy 100%-os magyar lakosságú erdélyi falunak, angolul írt levelet. Mondjuk a momentum románul írt volna.
Jámbor "Minden tüntetesek Szelfibajnoka" András munkában van.
Már korán reggel büszkén pózol a tanárokkal, és a felhergelt, emailekben is meghívott szülőkkel, akik a gyerekeket sem hagyták otthon, ha…