A vasárnap megtartott időközi önkormányzati választásokon a kormánypárti jelöltek, illetve a kormánypártok által támogatott civilek elsöprő sikert arattak, összesen 28 mandátumot, ebből hat polgármesteri pozíciót nyertek el, míg a baloldal csupán kettő egyéni körzetben tudott győzni.
A Fidesz–KDNP-pártszövetség olyan településeken is tarolt, amelyek az április 3-i választásokon még baloldali fellegváraknak számítottak, így például Budapesten és Szegeden is nyert a jobboldal.
Annak ellenére, hogy Karácsony Gergely igyekszik a fővárosi kudarc felelőségét az ellenzéki pártokra tolni, az alacsony részvételben és a kormánypártok sikerében a gyenge főpolgármesteri teljesítmény is közrejátszott.
Az eredmények azt mutatják, hogy a kormánypártok lendülete megmaradt, a baloldal viszont a három hónapja elszenvedett történelmi vereség óta nem talál magára, általánossá vált a politikai tanácstalanság, felerősödött az ellenzéken belüli küzdelem, így a szavazók elfordultak tőlük.
👉A XXI. Század Intézet gyorselemzése az időközi választások eredményeit részletezi, amelyekből a közvélemény-kutatások számain túlmutató tendenciákra következtethetünk.
/posztok.hu

Ha alacsony a vérnyomásod, akkor ezt ne hagyd ki!
Ha azt mondják neked, hogy toleráld az aberráció terjesztését, válaszold azt, hogy MIÉRT KELLENE TOLERÁLNI?!
️Miért lenne érték igent mondani a…
Kijött a
Egy dolog világosan látszik:
Ezek kb. olyan erősek ott a baloldalon, mint a harmatos lepkef*ng a tavaszi szélben.
️ 
Szeretnél egy Steam Decket? 🥹
️


