Emmanuel Macron nem hajlandó Joe Bidenhez hasonlóan népirtásnak nevezzni az oroszok katonai cselekményeket Ukrajnában.
Várhatóan május 2-án hívja össze Áder János leköszönő köztársasági elnök a parlament alakuló ülését, amelyen javaslatot tesz Orbán Viktor újbóli miniszterelnökké választására.
Az április 3-i választás soha nem látott legitimációt és erőt ad az új Orbán-kormánynak, így példanélküli politikai stabilitás lesz Magyarországon a mostani válságos időszakban is, ami komoly versenyelőnyt jelent hazánk számára.
A jobboldal számos kérdésben megvalósította a nemzeti egységet, például a gyermekvédelmi népszavazás során is 3,5 millióan osztották a kormány álláspontját, ami azt jelenti, hogy baloldali szavazók is a jobboldal véleményét osztották a kérdésben.
A választás során nem a centrális erőtér állt helyre, hanem domináns pártrendszer jött létre, amelyben az erős Fidesz mellett sok, egymással veszekedő és kormányzásképtelen kispárt található.
👉A mai videóelemzésem összefoglalója.
/posztok.hu



️
️



