Itt tart Nyugat-Európa: az energiaárrobbanás és a szankciók miatt egyebek mellett a fűtés és a klíma lejjebb tekerését, illetve kevesebb fürdést javasolnak az embereknek.

️Az olyan rendszerváltó politikusok, mint Václav Klaus pontosan tudják, milyen nehéz feladat egy nemzetállamot felépíteni egy internacionalista birodalom árnyékában.

👉Így nagy jelentőséggel bírnak az…

Hadházy Ákos nem szeretné, ha a baloldal az Orbán-kormány díszellenzéke lenne.

Mit adtak nekünk a rómaiak? Ebben a videóban nem ezzel foglalkozunk, hanem azzal, hogy miért bukott el a római civilizáció, amely ezer évig állt fenn, és amelynek történetéből máig van mit tanulni.

Kognitívan nem képes a vezetésre” – jelentette ki a jelenlegi elnökről.

Ronny Jackson, a Fehér Ház egykori orvosa, aki az Obama- és Trump-kormány idején is betöltötte ezt a szerepet, pénteken azt…

Meghökkenve néztem azt a felvételt, amit egy utas készített a napokban arról, ahogy egy BKV alkalmazott leszállít egy hajléktalan utast a villamosról. Nem tudok nem megrökönyödni, amikor emberek ilyen…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média