Az FBI minden évben elkészíti az ún. Internet Crime Reportot, amely a tárgyévre vonatkozó kiberbűncselekmények típusairól és az általuk okozott károk mértékéről ad információt. 🕵
Itt találjátok a…
Az egész baloldali sajtó most éppen amiatt őrjöng, hogy találtak 20-30 kidobott levélszavazatot egy szeméttelepen Erdélyben. Márki-Zay már egyenesen azt követeli, hogy semmisítsék meg az összes levélszavazatot.
1. A román rendőrség nyomoz, kivizsgálja, hogy mi történt.
2. 20-30 szavazat nem befolyásolja a végeredményt, ilyen súlyú szabálytalanságok minden országban, minden választás alkalmával előfordulnak, elég csak az előző amerikai voksolásra gondolni. Ennek a felnagyítása csupán politikai hangulatkeltés.
3. Könnyen elképzelhető, hogy csak egy szervezett akcióról van szó, amivel csupán a baloldaliak akarják azt a látszatot kelteni, mintha itt választási csalásról lenne szó, miközben éppen ők azok, akik a napokban jelentős választási csalást követtek el az adathalász sms-ekkel. Lehet, hogy erről akarják elterelni a figyelmet.
Összegezve: ez nem olyan súlyú dolog, ami jogossá tenné a baloldal követeléseit, az csupán hangulatkeltés. Ne üljünk fel ezeknek! A Választási Iroda pedig hamarosan közleményt ad ki!
Az FBI minden évben elkészíti az ún. Internet Crime Reportot, amely a tárgyévre vonatkozó kiberbűncselekmények típusairól és az általuk okozott károk mértékéről ad információt. 🕵
Itt találjátok a…
FONTOS! TEGYÉL FELJELENTÉST, HA NEKED IS ILLEGÁLISAN KÜLDÖTT SMST A BALOLDAL. EZEK A LÉPÉSEK!
A baloldal most bonyolítja az elmúlt 30 év legnagyobb választási csalását! Egy illegálisan megszerzett,…
☝️Amikor Gyurcsány és Márki-Zay arról osztják az észt, hogy pocsék ember, aki ki akar maradni a háborúból, akkor jusson eszedbe, hogy a globalista elit gyermekei nagyrészt külföldön élnek vagy ha…
3 nap múlva elmondhatjuk végre a baloldalnak, hogy felesleges vergődniük, a magyarok továbbra is a jobboldalban bíznak!
TimiKÉM és a DK egészségügyi szakpolitikusa sajtótájékoztatót tart
Jeszenszky Zsolt elnök úr 


️Márki-Zay Péter a kormány háta mögött egyezkedett az ukrán elnökkel.
🪖Vélhetően abban állapodtak meg, hogyha megnyerik a választást, akkor elkezdik a fegyverszállítást Ukrajnának.
Ezek bele akarnak…
FONTOS! TEGYÉL FELJELENTÉST, HA NEKED IS ILLEGÁLISAN KÜLDÖTT SMST A BALOLDAL. EZEK A LÉPÉSEK!
A baloldal most bonyolítja az elmúlt 30 év legnagyobb választási csalását! Egy illegálisan megszerzett,…