Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón kitért a kormány jóléti intézkedéseire is.

️1990 óta nem volt ekkora növekedés Magyarországon, mint a tavalyi évben, ez közel 7 százalékot jelent. Ennek köszönhetően szinte minden társadalmi csoportnak jut pluszforrás:

👉Megérkezik az első 13. havi nyugdíj, amit a baloldal elvett, de most, egy bő évtized gazdasági eredményeknek köszönhetően vissza tudjuk ezt adni.

👉Érkezik továbbá a családosoknak járó személyi-jövedelemadó visszatérítés is, a 25 év alattiak pedig kézhez kapják első szja-mentes bérüket.

👉Az orvosok, ápolók, szociális dolgozók, pedagógusok, közszolgálatban dolgozók pedig a korábban közölt mértékkel emelt bért fognak kézhez kapni és a 200 ezer forintra emelt minimálbér és a 260 ezer forintra emelt garantált bérminimum és a megemelt közfoglalkoztatotti bér kifizetésére is elsőként februárban kerül sor.

👉A fegyvereseknek, rendőröknek, katonáknak, mintegy 70 ezer embernek a hathavi fegyverpénzt is ki tudjuk fizetni.

A Telex.hunevű propagandalapnál sem a legélesebb kést vették elő a fiókból: a 444-eshez hasonlóan ő sem érti meg, hogy az Ügyészség a Kormánytól független, így egy nyomozás kapcsán nem a Kormánynál…

Úgynevezett „tűziszony leküzdése” (Fire Phobia) foglalkozást tartott az MH KFOR Kontingens 2. százada a Nyugati Regionális Parancsnokság (Regional Command West - RC-W) manőverzászlóaljának (Kinetic…

A kéményed a gólyát várja, nem a tűzoltókat!

Tudtad?

Ha öreg a kéményed: lehet baj!
Ha nedves a fa: lehet baj!
Ha vastag a szurok: lehet baj!
Ha reklámújságot, lakkozott fát, netán gumicsizmát…

Kövessétek, kedveljétek Mihálffy Béla oldalát! Ő a mi képviselőjelöltünk, érdemes figyelni a tevékenységét! Meg kell nyernie a választást, mert ő az, aki lelkiismeretesen képviselné Szegedet és a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média