Márki-Zayra bébiszitterként vigyáznak az ATV-től levedlett újságírók, nehogy ismét valami botrányosat mondjon. Gyurcsány a tárgyalásokra sem hívja meg, a közös lista ügyében is teljesen figyelmen kívül hagyják. Ilyen súlytalan kirakatemberrel nincsen értelme vitázni.

👉A TV2 Mokka vendége voltam.

Karácsony “sz@rok rá” Gergely hétköznapjai 17 másodpercben.
Igen, ez az ember Budapest főpolgármestere.
️NÉZZÉTEK MEG!

Alakulatfutással és elismerések átadásával vette kezdetét a Magyar Honvédség parancsnokának negyedéves parancsnoki és vezetői értekezlete a székesfehérvári Alba Regia laktanyában. Az értekezleten dr.…

Tempósabban, csírák!

Az összefogás, munka közben. Klári épp Ferit nyugtatja, aki inkább az üveggel foglalkozik a kezében. Péterfi Judit pedig már oda sem mer nézni.

KÉTSZER OLYAN NÉPSZERŰ ORBÁN VIKTOR,
MINT MÁRKI-ZAY PÉTER

Orbán Viktort továbbra is az aktív szavazók jelentős többsége, 57 százaléka szeretné miniszterelnöknek, míg a baloldal jelöltjét, Márki-Zay…

Így bontotta meg az erős szél egy áruház tetejét 👆

Csak Budapesten a tűzoltókat több mint ötven helyszínre riasztották, a hétfő délutáni viharos szél miatt.

Huszonkilenc esetben kidőlt fákat kellet…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média