🟠Az aktív választók hetven százaléka a jelenlegi kormánypártok újrázására számít, és 55 százalékuk jelezte, hogy a Fideszre tervezi adni a szavazatát – derül ki a konzervatív Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából. Részletek:

👉A több mint két hónapja tartó kampányával Márki-Zay Péter nem tudott fordítani a pártpreferencia trendeken. Egy „most vasárnap” tartott választáson a pártot választani tudók 55 százaléka szavazna a kormányoldalra és 43 százalékuk az ellenzéki közös listára.

👉A Nézőpont Intézet kutatása alapján a Fidesz szinte minden társadalmi csoportban megelőzi a baloldalt. Fellegvárainak számít a nyugdíjas társadalom és a községekben élők csoportja, ahol a válaszadók kétharmada kormánypárti szavazó. Budapest azonban kivételt jelent ez alól, a főváros politikai szempontból elszakad az ország többi részétől, Budapest ugyanis a baloldal 59, míg a jobboldal 39 százalékon áll.

👉A Fidesz előnye nemcsak az aktuális pártpreferenciákban, de a választók várakozásában is megjelenik. Arra a kérdésre, hogy „melyik politikai oldal fogja megnyerni a következő országgyűlési választást”, az aktív szavazók hetven százaléka jelölte meg a „mostani kormányoldalt” és csak 16 százaléka a „mostani ellenzéki oldalt”.

👉A kormánypártiak 91 százaléka a kormány győzelmére számít (nyolc százaléka nem tudott válaszolni), azonban a kormánykritikus tábor kevesebb mint a fele, pontosan 45 százalék bízik a baloldal győzelmében, míg harmada, azaz 34 százalék a Fidesz győzelmét tartja valószínűbbnek.

👉Beszédes az is, hogy a kormánykritikus tábor ötöde (21 százalék) nem tudott válaszolni a várható győztesre vonatkozó kérdésre, amely a bizonytalanság és a reménytelenség keveredésére utal. És mivel a közjogi előírások alapján akár bő száz nap múlva országgyűlési választást tartanak Magyarországon, biztosan kijelenthető, hogy jelenleg a Fidesz áll nyerésre.

Miért ragaszkodnak az EU-ban a világpiaci gázárakhoz? Putyin elmondta.
A multi kereskedők ma 1000 m³ gázért 300 dollárt fizetnek az oroszoknak! Ugyanezt a gázt 1200 dollárért adják el a fogyasztóknak.…

21. feladványa Adventi játékunknak.

👆Fontos
️ Ne írd meg kommentben a megfejtést, ne rontsuk el egymás szórakozását. 🥰
️ A december 24. előtt beküldött megoldásokat nem áll módunkban elfogadni, akkor…

Szentesi Zöldi László visszavonult egy időre sajnàlatunkra, mint ismeretes.
Most azonban nagy megtiszteltetés ért bennünket, ugyanis elfogadta meghívásunkat a Polgári Mulatóba!

Örömünnep! 30 éve múlt ki a több mint 100 millió embert meggyilkoló kommunista szörnyállam!

Szomorú vagyok, hogy a mai nap nem került be a hazai és a nemzetközi ünnepnapok közé. 1991. december 21-én…

Jelentős jobboldali áttörés Spanyolországban!

A 2019-ben megválasztott spanyol törvényhozás félidején túljutva a jobbközép egyre nagyobb teret nyer, és most már kényelmes abszolút többséggel…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média