Soros György nem népben, nemzetben, közösségben és hazában gondolkodik, hanem ezeken kívül helyezi el önmagát és azt a globális „nyílt társadalmat”, amit meg akar valósítani....

Soros György nem népben, nemzetben, közösségben és hazában gondolkodik, hanem ezeken kívül helyezi el önmagát és azt a globális „nyílt társadalmat”, amit meg akar valósítani.

Ez határozza meg a zsidósághoz, mint valláshoz és politikai közösséghez való hozzáállását is, nemkülönben azt az ellenséges érzületet, amelyet a zsidó állammal szemben táplál.

Soros Györgynek útban van Izrael, mivel mint bármelyik más nemzetállam, vallási-etnikai-kulturális kötöttséget képvisel, és ezen alapuló államként, saját határai között működik. Soros ugyanis mindent, ami rögzített, fel szeretne oldani, mégpedig egy globális nyitott társadalomban.

👉Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója Soros György Izrael-ellenes, anticionista tevékenységéről írt a Hetek című hetilap honlapja számára.

Tanulás és hivatás - egy életen át

Szabó Csaba tűzoltó alezredes már általános iskolás korában részt vett tűzoltó-sportversenyeken. Nem is volt kérdés számára, hogy milyen hivatást választ. 2000. május…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média