SVÉD "EGYHÁZ"
14 PÜSPÖK SZERINT: AZ ISTEN KLÍMA AKTIVISTA ÉS GRÉTA AZ Ő PRÓFÉTÁJA
2021. október 27.
A Svéd Evangélikus Egyház az utóbbi évtizedekben egyre inkább baloldali aktivistaként mutatja be magát.…
Csak szólamok szintjén tartaná fenn a kormány migrációval kapcsolatos intézkedéseit Márki-Zay Péter. A politikus nem is tehet mást, mint hogy ugyanazt képviseli a bevándorlás ügyében is, mint a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal, hiszen a DK-nak lesz a legnagyobb baloldali frakciója az Országgyűlésben.
👉Az M1 Híradóban nyilatkoztam.
SVÉD "EGYHÁZ"
14 PÜSPÖK SZERINT: AZ ISTEN KLÍMA AKTIVISTA ÉS GRÉTA AZ Ő PRÓFÉTÁJA
2021. október 27.
A Svéd Evangélikus Egyház az utóbbi évtizedekben egyre inkább baloldali aktivistaként mutatja be magát.…
Emlékezzünk azokra, akik fontosak nekünk
Mindenszentek napja nem csak a halottaink, de az életünk ünnepe is. Nem csak az elhunytak miatt megyünk ki a temetőbe, hanem saját magunkért is. Emlékezzünk…
Márki-Zay szerint
mi már csomagolunk🤦
Igen, Péter! Csomagolunk neked tavaszra útravalót!🙋
️A tech óriás és egy kontinensnyi állam egymásnak feszülése egy törvénytervezettel indult. Ha az ausztrál parlament megszavazza és törvény lesz belőle, az precedens értékű lesz, mert megmutatja, hogy…
Bige László baloldali oligarcha bejelentette, hogy hajlandó anyagilag is támogatni Márki-Zay Péter kampányát!
1335-BEN EZEKBEN A NAPOKBAN TÖRTÉNT A VISEGRÁDI KIRÁLYTALÁLKOZÓ. ISTEN ÉLTESSE A V4-EKET!
👍
686 esztendővel ezelőtt, I. Károly Róbert magyar király nagy jelentőségű, diplomáciai egyeztetésre udvarába…
Ez pedig a mi országunk!
🤝🇭🇺
"Ez Lengyelország. Ez a mi földünk a mi országunk a mi szabályaink és értékeink. Ez Jézus Krisztus királysága. Minket nem érdekel az EU…