Az igényességet!
Talán az igényességet kedvelem a legjobban a baloldalban.
️Ez az előválasztási szavazólapjuk!
Ez a filces megoldás lehetne metafóra is, hiszen ugyanezzel az “igénnyel” fordulnának…

Egyre feszültebb a helyzet Kína és Tajvan között, a kínai elnök pedig arról beszélt: Tajvan és Kína békés újraegyesítése meg fog valósulni. Kínai harci repülőgépek az elmúlt négy napban csaknem 150 alkalommal sértették meg Tajvan légterét, amivel inkább az Amerikai Egyesült Államoknak üzen. A szigetország közölte, hogy fenyegetésnek tekinti a kínai berepüléseket.
👉Tajvan 1949-ben polgárháború eredményeként szakadt el Kínától; a Csang Kaj-sek vezette kínai nacionalisták a szigetre menekültek, miután a Mao Ce-tung vezette kommunisták hatalomra jutottak Kínában. Tajvan azóta önállóan intézi ügyeit, de a szigetország önállóságát Kína sohasem ismerte el.
👉Az egy Kína elve alapján Peking és Tajvan egyetért abban, hogy egy Kína létezik, de az már értelmezés kérdése, melyik kormány a legitim vezetője. Hszi Csin-ping kínai elnök szombaton egy ünnepségen azt mondta: „Meg kell valósítani a nemzet újraegyesítését, és biztosan meg is fog valósulni. A békés újraegyesítés felel meg a leginkább a kínai nemzet érdekének, beleértve tajvani honfitársainkat is.”
👉A tajvani védelmi miniszter szerint négy éven belül, 2025-re Kína képessé válik arra, hogy lerohanja a saját területének tekintett Tajvant. Mivel a sziget védelmi képességei eltörpülnek Kína hadereje mellett, Tajvanon egyfajta körkörös védelmi rendszert építettek ki szárazföldi invázió esetére, amelynek védvonalaiba a civileket is bevonják, hogy ha kell, utcai harccal nehezítsék meg a támadó fegyveresek dolgát.
👉Az utóbbi napokban százával repültek be kínai harci repülők tajvan légvédelmi azonosító zónájába. Az erőfitogtatásban több szempont is közrejátszhat. Közöttük a Kínai Népköztársaság megalakulásának évfordulója, így Peking a nemzeti ünnep köröli hazafias közhangulatot is fokozza a látványos akcióval. Az ilyen akciók száma azonban régóta emelkedik, vagyis Peking aligha fogja mérsékelni ezeket. A berepülések nem is Tajvannak, hanem inkább az Egyesült Államoknak szólnak, vagyis a sziget fenyegetésével közvetetten Washingtonra helyez nyomást Kína.
👉Joe Biden amerikai elnök és kínai hívatali kollégája, Hszi Csin-ping nemrég beszélt telefonon, és megállapodtak, hogy ragaszkodnak az egy Kína elvéhez. Washington és Peking abban állapodott meg, hogy úgy tartanak fent diplomáciai kapcsolatokat, ha utóbbi garantálja, Tajvan kérdését békés úton rendezik.
Az igényességet!
Talán az igényességet kedvelem a legjobban a baloldalban.
️Ez az előválasztási szavazólapjuk!
Ez a filces megoldás lehetne metafóra is, hiszen ugyanezzel az “igénnyel” fordulnának…
Jövő héten két, számomra nagyon fontos beszélgetésre is hívom Önöket, Benneteket. 14-én, csütörtökön 17 órától Budapesten a Hálaadás református templom altemplomában (Pozsonyi út 58.) a Professzorok a…
Partnerségi együttműködési pályázatot nyert hibrid hadviselés témában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
https://honvedelem.hu/hirek/partnersegi-egyuttmukodesi-palyazatot-nyert-hibrid-hadviseles-temaban-…
Ismét komoly segítséget kapnak a magyar gazdák!
700 000!
👉Már 700 000 ember üzent a baloldalnak: STOP!
Soha, egyetlen ellenzéki petíciót sem írtak alá ennyien! Ez azért van, mert MI VAGYUNK A TÖBBSÉG! 


A józanul gondolkodó, hazaszerető,…