Gyurcsányék célja, hogy végre valahol elcsattanjon egy pofon!
Olaf Scholz, a szociáldemokraták jelöltje kap lehetőséget egy új kormány megalakítására, de még nem teljesen biztos, hogy tényleg ő lesz új német kancellár. Nézzük mi várható Németországban:
👉Lehetséges a nagykoalíció folytatása, de ezúttal az SPD adná a kancellárt és a miniszterek többségét. Ezt a verziót azonban (hasonlóan 2017-hez) a szociáldemokraták nagyon nem akarják. 2017-ben fél év után azonban mégis belementek és létrehozták a nagykoalíciót, így erre most is van lehetőség!
👉Ellenkező esetben hárompárti koalícióra lesz szükség, ami még sosem volt Németországban. Ebben az esetben várakozás szerint a Zöldek és az FDP lesz majd a mérleg nyelve, akik azonban igen különbözőek: az FDP inkább a jobboldal, míg a Zöldek inkább a baloldal felé hajlanak. De mindkét nagypárt felé nyitottak, a választás éjszakáján minden opciót nyitva hagytak a vezetőik.
Lehetséges koalíciók a nagykoalíció mellett:
👉a „Jamaika-koalíció” (CDU/CSU, Zöldek, FDP, a CDU első reakciójában Paul Ziemiak pártfőtitkár ezt a variációt támogatta),
👉a „lámpa-koalíció” (SPD, Zöldek, FDP),
️Mivel az SPD nyert és minden felmérés szerint a német lakosság Scholz kancellárságának örülne jobban, így a „lámpa-koalícióra” van nagyobb esély. Kérdés, hogy az FDP képes lesz-e megegyezni a közös propgramról a nála sokkal baloldalibb két másik párttal.
/posztok.hu

A 2006-os események kapcsán érdemes arról is megemlékezni, hogyan titkolták el az ország valós gazdasági és pénzügyi helyzetét a balliberális politikusok.
A szavazókat megtévesztették, pedig a…




