️Ezért kár volt korán reggel autóba szállni: a sajtó képviselői mellett nagyjából ötven kivezényelt jobbikos és szocialista aktivista volt csupán kíváncsi Karácsony Gergely mai „nagygyűlésére” Dunaújvárosban. Ez az érdektelenség azért is nagyon kellemetlen a baloldali miniszterelnök-jelölt számára, mert Dunaújváros egy ellenzéki fellegvár, a településen még a 2018-as fideszes kétharmados országos győzelem mellett is nyerni tudott az ellenzék.

Politikai fogoly Karácsony Gergely: a baloldali főpolgármester bábként hajtja végre Gyurcsány Ferenc döntéseit. Ez azért van, mert a DK megkerülhetetlenné vált Budapesten, nélkülük semmit sem tud…

Hát nem csudiromantikus? 🥰

Az egyik éppen írni-olvasni tanul, a másik pedig becsucsukált, mert tele a pocija a pirosaranyos párizsival. Istenem, olyan gyorsan felnőnek

️380 > 12
380 millárd forint, ekkora az az összeg, amely a magyar családoknál maradt adókedvezményként 2021-ben.
12 millárd forint volt ugyanez ez az adat 2009-ben amikor a Gyurcsány-Bajnai duó…

Szeptember 15-ig lehet pályázni a családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startupoknak meghirdetett KINCS Smart Family Nagydíj 2021 versenyre, amelynek összdíjazása 11…

Reggel 6:55-kor indult a nap a TV2 Mokkában, ahol többek között elmondtam: az afganisztáni helyzet miatt fokozódik a migrációs nyomás már a magyar határon is, napi több száz ember érkezik már oda. A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média