Karácsony Gergely és a Párbeszéd, hasonlóan a többi balliberális formációhoz, 2015-ben egyértelműen a bevándorláspárti brüsszeli elvárások pártjára állt: a migránsok befogadását szorgalmazták, támogatták a kötelező kvótákat és ellenezték a déli határkerítés megépítését.

Ennek hatására jelentősen csökkent a támogatottságuk, hiszen még a balliberális szavazók többsége sem támogatja az illegális bevándorlást. Így a 2018-as választáson, melynek egyik központi kérdése a migráció ügye volt, csúfos vereséget szenvedtek, a Fidesz-KDNP pedig ismét kétharmados többséget szerzett a parlamentben.

Éppen ezért a baloldal most már nem játszik nyílt lapokkal, a nyilvánosság előtt nem fedik fel valódi törekvésüket. Karácsony Gergely ugyanakkor kikotyogta egy német lapnak a múlt héten, hogy a bevándorláspárti törekvéseiket nem adták fel, továbbra is támogatják a brüsszeli elvárásokat, csak most már nem írják ki a plakátokra mindezt, hiszen az a népszerűségük csökkenéséhez vezetne.

👎Ez meglehetősen kétszínű politika, de Karácsony nyilatkozata egyértelművé teszi: ha a baloldal kerül hatalomra, azonnal vége lesz a szigorú magyar bevándorláspolitikának!

️A 0-nál a 70 százalékos védettség is jobb, sőt, a nullához képest az 1 is minőségi változás

Nézem a heccsajtó folyamatos hazugságait a Sinopharmmal kapcsolatban. Próbálnak titeket megtéveszteni,…

Karácsony szerint az ő Facebookozása miatt üzemel újra az Uzsoki kórház sürgősségi ügyelete
:D

A főpolgármester szombaton írt a kórházról, és úgy véli, a „nyilvánosság ereje” győzött.

Ez az egoizmus, és…

Tudta?

Érdekességek az irodalom, a történelem, a művészetek és a közélet világából.

A Polgárok Háza egyperces kisfilmjeiben számos ismert és kevésbé ismert információt foglaltunk össze, hogy a nyaralás,…

Ezt már szinte el sem hiszem... Tíz hónapja jelentek meg ezek a könyvek (a harmadik pedig lassan két éve) és még mindig a kategória élén! Óriási megtiszteltetés és még nagyobb felelősség. Néha elfárad…

FEGYŐR SZERINT HADHÁZY VÉDŐSZENT…
Hogy úgy mondjam: gusztus dolga! Hiába, a Momentumnak ennyi jutott, ezt érdemlik. S az igazság progresszív bajnokaiként az MSZP jelöltjével, Tóth Csabával szemben…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média