Milák Kristóf olimpiai bajnok!
Ez volt az a szám, ahol egy pillanatig sem volt kétséges a végső győztes kiléte.
Gratulálok! Valamint ne feledkezzünk el a szintén kiválóan úszó, végül negyedik helyen…
Cseh Katalin botránya mindenki számára könnyen érthető, bizonyítékok állnak rendelkezésre a momentumos politikus kétszínűségére és gátlástalanságára. A kémszoftver-ügy ezzel szemben hamar lekerült a napirendről, hiszen egy kamubotránynak, bizonyítékok nélküli vádaskodásnak számít, így politikai hatása sem lesz.
👉A HETI TV Pirkadat vendége voltam.
Milák Kristóf olimpiai bajnok!
Ez volt az a szám, ahol egy pillanatig sem volt kétséges a végső győztes kiléte.
Gratulálok! Valamint ne feledkezzünk el a szintén kiválóan úszó, végül negyedik helyen…
Feri ezt is kifőzte!
Gyurcsány - saját bevallása szerint is - trükkök százaival próbálja becsapni a magyarokat. És bár az összes tornacipőjét bevetette, hogy leereszkedjen közénk a szemlőhegyi…
Egyre erősebb Orbán Viktor legfőbb szövetségese!
Egy friss felmérés szerint a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) támogatottsága jelentősen megugrott Lengyelországban, és a párt már közel van a 2019-…
A PARIZEUS JAKAB SZERINT VAN LEJJEBB. EZ KÉTSÉGTELEN...
Ihatnál például a fotó kedvéért reggelire - plebejusságodat, de leginkább mérhetetlen egyszerűségedet bizonyítandó - "kétdekás", vagy két DK-s "…

„Sokan vannak a Facebookon, akik hozzám hasonlóan jobboldali érzelmeket vallanak, de nem találnak maguknak fórumot."
Ha Stefi Derihez hasonlóan te sem találod a helyed a közösségi oldalakon…