Jakab Péter az elmúlt héten alulmaradt a "lájkbajnokságban", ezért a rá osztott szerepnek megfelelően ismét vállalhatatlanul viselkedett a parlamentben, de a házelnök elvette tőle a szót. Részletek:

👉A baloldali politikusok között zajlik egy nagyotmondási verseny, amit a Facebookon "lájkbajnokságnak" neveznek. Ennek keretében mindegyikük igyekszik valami olyat csinálni, amivel fel tudják magukra hívni a figyelmet.

👉Mivel Jakab Péter az elmúlt héten alulmaradt a "lájkbajnokságban", így ma a parlamentben ismét – a baloldalon belül rá osztott szerepnek megfelelően – igyekezett valami nagyot alakítani, ezúttal "ficsúrnak" nevezte a jobboldali politikusokat.

👉A házszabály ugyanakkor egyértelműen rendelkezik ebben az esetben: először figyelmeztetni kell, majd ha nem tesz eleget a kérésnek, akkor meg kell vonni a szót attól a képviselőtől, aki a képviselőtársait vagy a házelnököt sértegeti.

👉Az elmúlt hónapok és a mai nap eseményei fényében nem meglepő, hogy egyre többen Jakab Pétert a baloldal bohócának nevezik, akinek az a feladata, hogy hangzatos, sokszor minősíthetetlen stílusú szólamokkal hívja fel magára a figyelmet a parlamenti viták során.

👉Erről egyébként saját maga is beszélt a napokokban: meglehetősen lenéző módon tájékozatlannak nevezte a vidéki embereket, akiknek azért produkálja magát, mert szerinte a vidékieknek csak egy "hangadó" kell, nem feltétlen a programok. Erről itt látható a felvétel: https://bit.ly/3eSYgpZ

Nem tartják valódi versenynek a baloldali előválasztást a magyarok – ez derül ki a legfrissebb felmérésünkből.

Ideiglenesen ismét földre szállt a 44-es számú főút kecskeméti körforgalmát díszítő MiG-21-es vadászrepülő️. Az MH Légijármű Javítóüzem katonái jóvoltából felületkezelést és UV védelmetis biztosító…

Másodfokú riasztást adott ki zivatarok veszélye miatt a meteorológiai szolgálat

Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki zivatarok veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett…

Folytatódik a biológiai szúnyoggyérítés 🦟🦟

Április elején kezdődött meg a katasztrófavédelem koordinálásában a szúnyogok elleni védekezés. Az első hetekben légi járműről juttatták ki a speciális,…

Eladó az egész világ!

Ez így van, kedves Gyurcsány Ferenc, de aztán, mint egy közönséges földdarabot és a rajta lakókat, mint tartozékokat el is adták/cserélték egymást közt.

Így lett Közép-Európa és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média