Karácsony Gergely továbbra is a megúszás és lavírozás taktikáját választja: nem ad magyarázatot arra, hogy nyelvvizsga nélkül hogyan lett diplomája, hogyan mehetett PhD képzésre és miként tudott adjunktusként az egyetemen oktatni!

👉Az elmúlt napokban Karácsony Gergely hivatalos Wikipédia-oldalát erre módosították: angol nyelven középfokon beszél, nyelvvizsgával nem rendelkezik. Hosszú éveken át – meglehetősen megtévesztő módon – ez a tény nem volt feltüntetve, sőt több online életrajzban is úgy szerepelt ez az információ, mintha rendelkezne nyelvvizsgával. Itt a Wikipédia-oldala: https://bit.ly/3fbBNDy

👉A nyelvvizsga hiányát támasztja alá az Átlátszó 2013-as cikke is, amelyben a parlamenti képviselők nyelvtudásáról készítettek egy körképet. A Párbeszéd ekkor azt közölte, hogy Karácsony Gergelynek nincsen nyelvvizsgája semmilyen nyelvből. A cikk itt érhető el: https://bit.ly/3bp7YhQ

👉A diploma megszerzésének már évtizedek óta feltétele a nyelvvizsga – a legtöbb alapszakon egy középfokú vizsgát kell tenni a harmadik év végéig, a mesterképzésben pedig gyakran felsőfokú vagy szakmai bizonyítványt is kell szerezni, az előírások képzési területenként változnak. Természetesen kiskapuk vannak, például fogyatékosság esetén, ezekről az eshetőségekről itt lehet részletesen olvasni: https://bit.ly/3yajAPA

👉Ennek ellenére Karácsony Gergely 1995-2000 között az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szerzett szociológia egyetemi diplomát. Ekkor még a jelek szerint nem volt kötelező a nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez, ezt Karácsony Gergelynek azonban továbbra is tisztáznia kéne.

👉De mindez még mindig nem magyarázat arra, hogy nyelvvizsga hiányában hogyan lehetett 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban. 2007-től pedig hogyan lehetett az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének PhD-hallgatója, miközben ezekhez elvárás a nyelvvizsga megléte. Beszédes, hogy a doktori fokozatot már nem is szerezte meg, hiszen ahhoz már két nyelvvizsga is kellett volna. Itt van például a Semmelweis Egyetem szabályzata: https://bit.ly/3fhzbny, itt pedig a Corvinusnak egy adjunktusi hirdetménye: https://bit.ly/3w1cB9I

👉A jelek szerint Karácsony Gergely nem akar válaszolni ezekre a kérdésekre, inkább elmenekül az újságírók elől, két napja például biztonsági őrök akadályozták meg, hogy egy újságíró megkérdezze tőle mindezt: https://bit.ly/3uN1qBf

👉Mindennek komoly politikai következményei lehetnek, hiszen a felmérések szerint párthovatartozástól függetlenül fontosnak tartják az emberek, hogy egy miniszterelnök rendelkezzen nyelvtudással: https://bit.ly/33IMnN6

👉Még az Index olvasói szerint is elengedhetetlen a nyelvtudás, az ellenzéki portál szerint is szükséges például egy uniós csúcson vagy más nemzetközi tárgyalás során, hogy egy miniszterelnök meg tudja magát értetni a többi kormány és államfővel: https://bit.ly/3fg4Nds

Holnap Karácsony Gergely várhatóan bejelenti a miniszterelnök-jelöltségét. Vajon válaszol ezekre a kérdésekre is vagy továbbra is inkább elmenekül?

️ Hisszük és valljuk, hogy a Magyar Honvédség 🪖egy nagy család, de ezen a nemzetközi napon arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy nincsen annál csodálatosabb és fontosabb dolog, mint amikor ott…

Kicsoda valójában Karácsony Gergely?

Kicsoda valójában Karácsony Gergely, és kinek áll érdekében, hogy miniszterelnök legyen?

Annyit elárulok, hogy nem ő az első…

Egy kis érdekesség Kanadából!

Levelet kaptam...

Szia Zsolt,

Egy kis érdekesség Kanadából!

Kedves barátaink, itt Ontario tartományban elhatározták, hogy eladják házukat s vesznek egy másikat keletebbre, Új…

It’s fine if leading U.S. and European universities join forces with Fudan University, but when Hungary does, our critics accuse us of striking a deal with the devil.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média