️Égető kérdések: mégis hogyan lehet Karácsony Gergelynek diplomája nyelvvizsga nélkül? És hogyan taníthatott adjunktusként az egyetemen?

👉A diploma megszerzésének 1996 óta feltétele a nyelvvizsga – a legtöbb alapszakon egy középfokú vizsgát kell tenni a harmadik év végéig, a mesterképzésben pedig gyakran felsőfokú vagy szakmai bizonyítványt is kell szerezni, az előírások képzési területenként változnak. Természetesen kiskapuk vannak, például fogyatékosság esetén, ezekről az eshetőségekről itt lehet részletesen olvasni: https://bit.ly/3yajAPA

👉Karácsony Gergely ugyan a legutóbbi Facebook posztjában sem állította, hogy rendelkezik nyelvvizsgával, de egy biztos: 2013-ban még nem volt nyelvvizsgája. Ezt az Átlátszó 2013-as cikkéből lehet megtudni, amelyben minden képviselő nyelvtudásáról egy körképet készítettek. Ekkor a Párbeszéd azt közölte a lappal, hogy Karácsony Gergelynek nincsen nyelvvizsgája semmilyen nyelvből. A cikk itt érhető el: https://bit.ly/3bp7YhQ

👉Ennek ellenére az önéletrajza szerint 1995-2000 között az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szerez szociológia egyetemi diplomát. Ezek szerint az övé volt az utolsó olyan évfolyam, ahol még nem volt kötelező a nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez?

👉Ugyancsak az életrajza szerint 2004-től a Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója volt először tanársegédi, majd 2008-tól adjunktusi beosztásban. 2007-től pedig az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének PhD-hallgatója volt, de arról már nincsenek hírek, hogy megszerezte-e a doktori fokozatot. Vélhetően a nyelvvizsga hiánya miatt ez nem sikerült neki, hiszen ehhez két nyelvvizsga is kéne.

👉Ez ugyanakkor már több kérdést is felvet: én még sosem találkoztam (pedig 5 évet jártam egyetemre) olyan adjunktussal, aki sem doktori fokozattal, sem nyelvvizsgával nem rendelkezik, az általam ismert egyetemek esetében ez alap elvárás az adjunktusokkal szemben. Itt van például a Semmelweis Egyetem szabályzata: https://bit.ly/3fhzbny, itt pedig a Corvinusnak egy adjuntusi hirdetménye: https://bit.ly/3w1cB9I

Mindez nagyon sok kérdést felvet! Milyen előjogok alapján mentesült Karácsony Gergely a nyelvvizsga követelmények alól? Hogyan oktathatott így az egyetemen?

Itt van Karácsony önéletrajza a parlament oldalán: https://bit.ly/3eDJ1RM

A NATO-nak felajánlott, Szolnokon kialakítandó Regionális Különleges Műveleti Komponens Parancsnokság (R-SOCC) kezdeti műveleti képességének elérése érdekében több nemzet katonája gyakorolja…

Elhivatottak vagyunk abban, hogy ahol és ahogyan csak tudjuk, segítsük az állatvédelmi szervezetek munkáját, így küzdve az állatkínzás és a felelőtlen állattartás ellen. Sokszor mutattunk már be…

Hangerőt fel, itt a Kibertámadás! legújabb adása
Números: Uno, Ddos, Tres... Spanyol nyelvlecke kezdőknek...
Nem, igazából nem

Azt viszont megtudhatjátok, hogy mit jelent az, amikor "valakit ledosolnak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média