🟠 Nincs megállás: még az MSZP-közeli Publicus Intézet szerint is jelentősen erősödött a Fidesz-KDNP az elmúlt hónapokban.

👉A Pulai András vezette cég áprilisi felmérése szerint a Fidesz-KDNP támogatottsága a biztos szavazó pártválasztók körében 48 százalék, míg februárban ugyanebben a választási eredményhez legközelebb eső becslésben februárban még csak 45 százalékon álltak a kormánypártok.

👉Nem meglepő, hogy mivel egy MSZP-közeli kutatócégről beszélünk, az MSZP-t még mindig 9 százalékra mérik. A Jobbik a Publicusnál a biztos szavazó pártválasztók körében 10 százalékon, a DK 11 százalékon, a Momentum pedig 8 százalékon áll.

👉Ez már a sokadik felmérés, ami a Fidesz erősödését mutatja, az elmúlt napokban a Závecz, a Nézőpont és a Republikon is ugyanerre a következtetésre jutott.

👉Mindenképpen bíztató jel a Fidesz-KDNP számára, hogy a harmadik hullám jelentette krízishelyzetben is erősödni tudtak, ráadásul az elkövetkezendő időszak a gazdaság újraindításának, a várható gazdaságélénkítő lépéseknek és a járványhelyzet csillapodásának köszönhetően könnyebbnek ígérkezik számukra, így jó eséllyel további erősödésre számíthatnak.

👉A baloldal politikai szempontból szemmel láthatóan nem tudta kihasználni a harmadik hullámot, a várható konjunkturális időszak pedig további nehézséget támaszthat eléjük. Komoly problémája a baloldalnak emellett az is, hogy míg Orbán Viktor népszerűbb még a Fidesznél is és minden társadalmi csoportban nagyjából azonos támogatottsággal rendelkezik, addig ezt egyik baloldali miniszterelnök-jelölt sem mondhatja el magáról.

A főbb megállapításokról tegnapi posztomban írtam részletesen: https://bit.ly/3uqf2lB

A kisnyilasok feladták önállóságukat és saját magukat töltik be a Gyurcsány-kolbászba.

Ne engedjük, hogy Gyurcsány nevessen a végén!!

KLÁRÁBAN TÚLTENG AZ ÖNBIZALOM, NEM ÉRTI...
Nem rettegés ez, Klára, dehogy! Hogy is fogalmazzak, hogy megértse... Ez sokkal inkább egy igen mélyről, a tudatalattin túlról, a zsigerekből felbuggyanó - és…

️Jakab Péter szerint a vidékiek nem tájékozódnak és csak egy "hangadót" szeretnének, ezért produkálja magát ilyen látványosan.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média