"Gyurcsány megőrül, hogy visszakerüljön a hatalomba, konkrétan miniszterelnök akar lenni. A felesége az egyik kezén a bábu, inkább a bal kezén, mint a jobb kezén, a másik kezén lévő bábut meg úgy…
A baloldali politikusok igyekeznek úgy tenni, mintha az ellenzéki előválasztásnak nevezett folyamat során a választóknak valódi döntési lehetősége lenne.
A kiszivárgó információk szerint ugyanakkor valójában már lényegében mindent eldöntött a hat baloldali párt: Karácsony Gergely lesz a közös miniszterelnök-jelöltjük, néhány egyéni körzetet leszámítva pedig nem lesz érdemi verseny, azokról is megállapodtak már.
Az előválasztással az egyedüli céljuk a baloldali szavazók aktivizálása, hiszen jelenleg jóval kevesebben vennének részt a választáson közülük, mint a kormánypárti szavazók közül.
Gyurcsány Ferenc a 2002 utáni taktikáját frissíti újra: Medgyessy Péterhez hasonlóan Karácsony Gergelytől is át akarja majd venni a kormányfői széket.
👉Legújabb elemzésem a XXI. Század Intézet oldalán.
/posztok.hu






