Tegnap az ATV-ben a momentumos Tompos Márton azzal magyarázta Gelencsér Ferenc közröhejt kiváltó parlamenti felszólalását (amelynek a végén azt mondta: elb@sztam), hogy állítólag a kormánypárti képviselők megzavarták szegény pártelnököt.

Kérdem én! Ha ő akkora államférfi, mint állítja magáról vagy ha olyan „karizmatikus és intellektuális kommunikációs tehetség”, mint ahogyan azt az egyik osztrák blogon megiratták róla, akkor miért remeg a keze egy parlamenti felszólalás alatt és miért beszél értelmetlenül?

Nem lehet inkább, hogy túl nagy rá a kabát?

️ A magyarok háromnegyede kiáll az ország keresztény kultúrája mellett

️ A választókorú magyarok 75 százaléka szerint Magyarország kultúrája és hagyományai alapján is keresztény nemzet, sőt, 86…

Azt észrevettétek már, hogy az ellenzéki gyalázkodók, vérgőzös megmondók, mindig, mindenkinek, mindenben tudnak tanácsot adni, bárkit ki tudnak oktatni bármiből.
Mindegy, hogy miről van szó, legyen az…

️Az Erasmus-ügy rendezése bizalmi kérdés, ahol az Európai Unió hitelessége forog kockán.

A 35 éve létező Erasmus program egy olyan jelkép, amelyet az uniós állampolgárok Európa egységével azonosítanak…

Nem vagyunk elfogultak…

👉 nem értjük, hogyan csinálják,
👉 nem tudjuk, mit élnek át,
👉 nem érezzük azt, amit ők éreznek,
de reméljük, találkozunk hozzájuk hasonlóval, ha bajba kerülünk.

Ők azok, akik…

Jogunk van tudni, hogy kik próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat. És azt is jogunk van tudni, hogy ki vette meg külföldről Karácsony Gergellyel együtt a teljes dollárbaloldalt!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média