Szomorkodnak a dollármédia helyszíni tudósítói: a román tüntetők nem tudták megzavarni Orbán Viktor beszédét!

Román nacionalisták várták a miniszterelnököt a tusványosi tábor bejáratánál. Egy csoport román zászlókkal próbált bejutni, hogy vélhetően megzavarják a rendezvényt.

A román külügy pedig azt is…

“A magyar alkotmány középpontjában a Mi áll. Nemzetünk, otthonunk, életmódunk. Mindaz amit nem lehet egyedül megszerezni. (…) ezért a magyar alkotmány a kötődés alkotmánya.” (Orbán Viktor, Tusnádfürdő…

Körömrágva hallgatta végig a teletextes Fábián Tamás a miniszterelnök beszédét.
Sajnálhatja, mert az ő kedvenc politikusai nincsenek túl magas szellemi színvonalon.

Szerencse, hogy eljöttek a balos politikusok, újságírók és megmondóemberek is Tusványosra.
Ilyen nagyívű beszédet nem mostanában hallottak személyesen.
És ahogy elnézem őket, nem is mostanában fognak,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média