Emlékeztek még arra, amikor tavaly nyáron ételfutárok zártak le hidakat és tiltakoztak Budapest utcáin? Az ok az volt, hogy a kormány módosította a KATA szabályait, megszüntette a visszaélési lehetőséget, ugyanis sok cég ebbe a formába kényszerítette a dolgozókat az adóoptimalizálás érdekében.
️Már akkor is mondtam: ne a kormány ellen tiltakozzanak, hanem a nagy multicégek ellen fogjanak össze, akik kihasználják őket és ebbe a formába kényszerítik őket.
👏Most ebbe az irányba mozdulhatnak el, ugyanis a hírek szerint szakszervezetet csináltak, amihez egyre többen csatlakoznak, így hatékonyabban léphetnek fel a multicégekkel szemben. Szerbiában például a bringás futárok és autós futárok együtt álltak ki a Wolttal szemben, Szlovéniában szakszervezetet alapítottak a futárok, Csehországban sztrájkoltak a cég ellen, Cipruson pedig sikeresen tárgyalóasztalhoz is kényszerítették a sztrájkoló futárok a munkáltatót.

Az adósságplafon-vita rendeződésével elkerültünk egy globális válságot - OECOBRIGHT

Az Egyesült Államokban az állam hitelfelvételét az adósságfék eszközével korlátozzák. Az elmúlt három évben az…

Tegnap a meccsen, a sok spanyol, olasz és angol szó között megütötte a fülemet egy nyolcéves forma kisfiú hangja a 2 padsorral fölöttem:

- Köszönöm apu, hogy elhoztál!
- Azért ehhez kellett az a matek…

Az van, hogy mellette nem sokan rúghatnak labdába. ️ Ha mégis, akkor ki fogja védeni. Megnyerő tűzoltónk aztán tud élni, és mindenben a maximumra törekszik.

Szacskó László tűzoltó főtörzsőrmester a…

Megjött a megerősítés Karácsonynak, aki szerint "háborúban állunk": Soros embere a HVG nevű dollármédiumnak mondta el, hogy Magyarország "nem tud kimaradni a háborúból"

Látszik, hogy az egész…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média