Augusztus 29-e a magyar történelem egyik legsúlyosabb mementója.

Az a Nándorfehérvár, amelynek védői 1456-ban megállították a hódítókat, 1521-ben ezen a napon elesett. Öt évvel később, pontosan 500 éve pedig Mohácsnál megsemmisítő vereséget szenvedett a magyar sereg, elesett II. Lajos király, és lezárult történelmünk egyik meghatározó korszaka.

Nándorfehérvár és Mohács között mindössze öt esztendő telt el. Ennyi idő kellett ahhoz, hogy a déli kapu elvesztését az ország történelmi összeomlása kövesse.

Ez a nap arra figyelmeztet bennünket, hogy egyetlen korábbi diadal sem véd meg örökre. A szabadságot nem elég egyszer kivívni, a hazát nem elég egyszer megvédeni. A biztonság állandó készenlétet, szívósságot és kitartást követel. A végvárak sorsa sohasem könnyű.

Mohács ugyanakkor nemcsak a vereség jelképe, hanem a magyar megmaradás bizonyítéka is. Birodalmak emelkedtek fel és tűntek el körülöttünk, mi pedig minden történelmi tragédia után képesek voltunk újra talpra állni.

Ma fejet hajtunk Nándorfehérvár védői, a mohácsi csata hősei és mindazok előtt, akik életüket adták Magyarországért.

Emlékük figyelmeztetés és kötelezettség: a hazát minden nemzedéknek újra meg kell őriznie. Mert Magyarország csak addig maradhat magyar, amíg van ereje, hite és akarata megvédeni önmagát.

Kép: Székely Bertalan: A mohácsi csata (1866), Magyar Nemzeti Galéria