Kicsit
Szabályosan sokkoló volt nézni a mai Kormányinfót. Nem is elsősorban azért, amit Magyar Péter mondott, hanem azért, ami a teremben történt.
Azt már megszoktuk, hogy a Fideszt folyamatosan kioktatja. Most azonban már az energetikai és vízügyi szakembereknél is jobban tudja, hogyan kell szabályozni a folyókat, vagy éppen mit kell csinálni egy atomerőműnél. Szinte minden ellenvéleményre úgy reagál, mintha annak felvetése önmagában is értelmetlen lenne.
De számomra talán nem is ez volt a legszomorúbb, hanem a jelen lévő újságírók viselkedése.
A Népszava újságírója próbálkozott néhány erősebb kérdéssel, vissza is kérdezett, mire a miniszterelnök élő, egyenes adásban megalázó hangnemben reagált rá. A többiek pedig többnyire csendben tudomásul vették a kitérő válaszokat.
Pedig emlékszünk még arra, amikor például a 444 vagy az RTL riporterei Gulyás Gergelyt akár negyed órán keresztül faggatták egy-egy témáról. Újra és újra visszakérdeztek, ha úgy érezték, hogy nem kaptak választ. Most viszont sok esetben egy kitérő válasszal is megelégedtek. Akkor is, amikor újságíróként pontosan tudniuk kellett, hogy a feltett kérdésükre valójában nem érkezett érdemi válasz.
A HírTV riporterét pedig perceken keresztül kioktatta, majd válaszadás helyett még a mikrofont is elvették tőle.
Ez bizony a nyilvánosság szűkülésének egyik formája. És ehhez nem feltétlenül kell betiltani újságokat vagy megakadályozni a kérdések feltételét. Elég, ha idővel mindenki „megtanulja”, hogy bizonyos kérdéseket nem érdemes túl sokáig feszegetni, mert a miniszterelnök részéről megalázó, bántó reakció lesz rá a válasz.
És ennek végül az lesz a következménye, hogy Magyar Pétert egyre ritkábban szembesítik olyan kérdésekkel, amelyek valóban kellemetlenek számára.
Pedig a sajtó egyik legfontosabb feladata éppen ez lenne – függetlenül attól, hogy éppen ki vezeti az országot.
/posztok.hu



️Lebuktak. 



️

Nézzetek Palávert a 
