️Én kíváncsian várom a tájékoztatóját. Ti mit gondoltok, milyen bizonyítéka van?
Írjátok meg kommentben.
️Magyar Péter büszkén hívta fel a figyelmet arra, hogy júliusban mindössze 1,2 százalékos volt az éves infláció Magyarországon, az élelmiszerek ára pedig egyenesen csökkent. Ez természetesen jó hír a vásárlóknak, ugyanakkor önmagában még nem feltétlenül árulkodik kedvező gazdasági folyamatokról.
Az alacsony infláció mögött ugyanis részben a gyenge kereslet és a gazdaság lassulása is állhat: ha az emberek óvatosabban költenek, a vállalkozásoknak kisebb mozgásterük van az áremelésre. Vagyis az árak lassabb emelkedése akár a gazdaság gyengeségének egyik tünete is lehet.
Erre utalnak a legfrissebb adatok is: a GDP növekedése elmaradt a várakozásoktól, júniusban pedig az ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom is visszaesett az előző hónaphoz képest.
Vagyis az 1,2 százalékos infláció valóban kedvező adat, de érdemes együtt nézni a gazdaság többi mutatójával. A valódi jó hír az lenne, ha az alacsony infláció erősödő gazdasági növekedéssel és bővülő fogyasztással párosulna.
️Én kíváncsian várom a tájékoztatóját. Ti mit gondoltok, milyen bizonyítéka van?
Írjátok meg kommentben.
Feljelentettem a Miniszterelnököt! A feljelentésben szerepel költségvetési csalás, hűtlen kezelés, hivatali visszaélés és tiltott pártfinanszírozás. Tájékoztató a részletekről!
A szélerőművek nem fogják érdemben javítani az ellátásbiztonságot
Kiakadt egy vásárló, amiért nem tud venni egy hideg üdítőt a boltban. Tényleg abszurd, ami megy.
1️⃣. és akkor…? anélkül, hogy mélyebben egyetértenék Abdul El-Sayeddel, tán érdemes meghallgatni azt is, miről és hogyan beszél.
2️⃣. a republikánusok 2022-ben Pennsylvániában indították el a közismert…
azt mondja Gajdos miniszter, hogy a vízügyi államtitkár tervezett szabadságra ment _VOLNA_.
a Messiás úr nem azt mondta, hogy nyáron nincs senkinek szabadság a minisztériumokban?
️ “Ezt kaptátok!”- egy elégedetlen vásárló.
Forrás: Bohár Dániel - Riporter facebook oldala.
Most már mehet!
Még Anita hűsölt ti spóroljatok! Bukta! 
