️Magyar Péter a Facebook-oldalán azt közölte, hogy „megvédtük hazánk energiabiztonságát”, ezért holnaptól már nincs szükség az önkéntes fogyasztáscsökkentésre.

Ehhez képest a paksi atomerőmű még egy ideig biztosan nem indul újra teljes kapacitással, a jövő hétre is hőséget jósolnak, és érdemi csapadék továbbra sem várható.

Mindezek alapján a mostani bejelentés inkább politikai döntésnek tűnik. Az emberek többsége láthatóan nem fogadta jól az energiafogyasztás önkéntes korlátozására vonatkozó felhívásokat, miközben ezek az intézkedések a gazdaságra is kedvezőtlen hatással voltak.

Emellett Magyar Péter egyfajta közösségimédia-kormányzást folytat, ahol a folyamatos tematizálás kulcsszerepet játszik. Egyetlen téma azonban hetekig nem tartható napirenden, mert idővel elveszíti az újdonságerejét. Úgy tűnik, most lezárja ezt a fejezetet, és a hétvégétől már új témával folytatódik az „abszolút filmszínház”.

Egymást jelengetik fel meg be az emberek. Bravó.
”Minőségi” kormányzásunk lett, a hergelés jól megy ha más nem is.

Visszás lenne azért büntetni a vállalatokat, mert termeltek

Hidratációs szünet. Holnaptól vizet is lehet inni, tusolni is fogok, -már kicsit hiányzott- és légkondit is végre fűtés helyett fűtésre fogom állítani.

A növényeim viszont mind megdöglöttek, sebaj,…

Óriási! Trump megakadályozta, hogy egy kisgyerek leessen a színpadról. Miközben azt mondta: nem szeretném, ha ő lenne Biden és leesne a színpadról.

️Bangó Sanyikát kényszerítették a szeretetországbeliek, fogva tartották, hogy hazudjon és interjút adjon. Hallgassátok meg ezt a hangfelvételt!

(Forrás: Pócs János YouTube csatornája)

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média