Szerinted?
️Komoly belső feszültségről számolt be a kormánypárti 24.hu a „megújuló” közmédiában. A lap információi szerint Bodacz Balázs M1-es hírigazgató tárgyalhatott Hajdú Gáborral és Borsa Miklóssal arról, hogy szerepet vállaljanak a közmédiában, a kinevezésüket pedig hétfőn alá is írták. A két újságíró meg is jelent a televízióban, miközben a szerkesztőség erről előzetesen semmilyen tájékoztatást nem kapott.
A döntés után azonban a 24.hu szerint rendkívül erős belső és külső tiltakozás bontakozott ki: telefonok és e-mailek tömege érkezett a szerkesztőséghez, egy ott dolgozó szerint pedig „elsöprő volt a népharag”. De Magyar Péter miniszterelnök is kommentben jelezte a rosszallását.
Végül a vezetés visszavonta a kinevezéseket, Hajdú Gábort és Borsa Miklóst is értesítették arról, hogy a szerződésük mégsem lép életbe.
A 24.hu azt is írja, hogy az ügy Bodacz Balázs pozícióját is meggyengíthette. Az M1 munkatársainak hétfőre összehívott állományülést pedig végül minden magyarázat nélkül lemondták.
Mindez tovább növeli a bizonytalanságot a megújuló közmédia körül, ahol a személyi döntések néhány órán belül teljesen megfordultak egy miniszterelnöki komment után, ami azt mutatja, hogy nem közmédia, hanem kormánymédia épül.
Bodacz Balázs ráadásul máshonnan is „baráti tüzet” kapott: még a Tisza házi-médiájánál dolgozó Fiala János szerint is megalázta őt Magyar Péter, ami után le kellene mondania.
Ez azt mutatja, hogy még el sem indult az M1 új adása, de a hírigazgató már most hatalmas presztízsveszteségen esett át.
/posztok.hu
Köszönjük Anita! Kőprofi vagy!
Egy erőmű teljesítménycsökkenése nemcsak az energiapiacot, hanem a gazdaságot is érintheti.
Nem tudom eldönteni, hogy ezeket az üzeneteket a lakosságnak vagy a 141 bátor kóládsdoboznak posztolják?

