️Szavazzatok!
️Újabb fontos állami pozíciókat töltöttek fel a külpolitika területén: Orbán Anita bejelentette, hogy a Magyar Külügyi Intézet élére Feledy Botond kerül vezérigazgatóként, míg a kutatási és tudományos ügyekért felelős vezérigazgató-helyettes Rácz András lesz.
Feledy Botond korábban a Partizán rendszeres műsorvezetőjeként vált ismertté, vagyis egy olyan baloldali médiaplatform meghatározó arca volt, amely hosszú ideje élesen bírálta a korábbi kormány külpolitikáját.
Ezzel már két korábbi partizános szereplő is vezető állami pozícióhoz jutott, miközben több RTL-es kötődésű szereplő is helyet kapott Magyar Péter kormányában.
A másik fontos kinevezett Rácz András, aki elsősorban Oroszország-szakértőként szerepelt, és az elmúlt években rendszeresen bírálta az Orbán-kormány külpolitikáját. Neve egy korábbi ATV-s szereplés miatt is emlékezetes maradt: egy háborús elemzés során egy olyan felvételről beszélt szakértőként, amely valójában egy számítógépes játékból származott. Bár a műsorvezető jelezte, hogy a videók eredetét nem tudják ellenőrizni, Rácz sem hívta fel a figyelmet arra, hogy a bemutatott felvétel nem valódi harci felvétel lehet.
A külügyminiszter szerint a Magyar Külügyi Intézet feladata az lesz, hogy a magyar külpolitikai döntések mögé erős szakmai és stratégiai hátteret biztosítson.
️Szavazzatok!
A Junge Freiheit német napilap újságírója készítette a fotót. Láthatóan nem minden illegális bevándorló tért vissza Marokkóba, hanem sokan ott maradtak Ceutában.
Mindkét oldalnak van egy Tóth Mátéja, de micsoda különbség. Egyik Energiajogász, másik Tibi atya.
Szerintem Dopeman sokkal okosabb mint Majka.
Szolnok megmenekült! Rost Andrea művésznő, zenekultúráért felelős kormánybiztos kamerák kereszttűzében átad egy karton ásványvizet a kórháznak. 


Bárcsak élne még Csurka István. Meghallgatnánk mi a véleménye a Tisza Pártról. Petike aligha tenné zsebre.
Csurka István nagyon hiányzik
Nem jön ki!
Imádkozzunk az esőért!

Júliusban 1724 palackot váltottatok vissza a 777 javára, ami 86 200 Ft támogatást jelentett számunkra. Köszönjük, hogy ennyien gondoltatok ránk! 
Hogy ez mit jelent a gyakorlatban? Például ebből…