Észrevettétek, mi történt az elmúlt napokban? A különböző helyi Facebook-csoportokban már nem arról szól a vita, hogy a döntéshozók megtettek-e mindent az energiaválság megelőzéséért, hanem az emberek egymást bírálják: ki mennyit locsol, ki használ klímát, ki pazarolja a vizet vagy az áramot. A közbeszéd fókusza tehát szinte észrevétlenül áthelyeződött a politikáról a hétköznapi emberek viselkedésére.

Kommunikációs szempontból ez rendkívül érdekes jelenség. A válságkommunikáció szakirodalmában ismert fogalom a blame shifting, vagyis a felelősség kommunikációs áthelyezése. Ennek lényege, hogy a közbeszéd középpontjába már nem elsősorban a döntéshozók lépései kerülnek, hanem más szereplők – jelen esetben a lakosság – viselkedése.

Ezzel párhuzamosan megfigyelhető a framing, vagyis a vita keretezésének megváltoztatása is: a kérdés már nem az, hogy a kormány milyen intézkedéseket tett vagy tehetett volna a hőségre és az aszályra való felkészülés érdekében, hanem az, hogy az emberek vajon eléggé spórolnak-e a vízzel és az energiával.

Machiavelli valószínűleg elégedetten figyelné ezt a kommunikációs stratégiát, amit Magyar Péter és a kormány alkalmaz. Nem azért, mert a takarékosságra való felhívás önmagában helytelen lenne – rendkívüli helyzetben természetes, hogy mindenki igyekszik csökkenteni a fogyasztását –, hanem azért, mert kommunikációs szempontból rendkívül hatékony. Ha a társadalom egymással vitatkozik, akkor kevesebb figyelem jut arra, hogy a döntéshozók milyen felelősséget viselnek, milyen előkészületek történtek, és milyen alternatívák álltak rendelkezésre.

Ezért nevezném ezt a kommunikáció dark oldalának: amikor egy válságban a politikai felelősségről szóló vita fokozatosan átadja a helyét annak, hogy az emberek egymás magatartását kezdik el számon kérni.

Pedig azt már hetekkel ezelőtt lehetett látni, hogy újabb rendkívüli hőhullám közeledik, és a Duna alacsony vízállása, valamint az aszály komoly kihívások elé állíthatja az energiaellátást. Ennek ellenére Magyar Péter még napokkal korábban is a Hungaroringen influenszerkedett, az aszály elleni védekezésért felelős miniszter pedig inkább zebrákat keresgélt, az energiacégek tapasztalt vezetőit pedig éppen ebben az időszakban váltották le.

Ha valóban ez volt a kommunikációs cél, akkor az működött: ma már sokkal többet vitatkozunk arról, hogy az emberek eleget spórolnak-e, mint arról, hogy a döntéshozók megtettek-e mindent a válság megelőzéséért. Ez önmagában jól mutatja, milyen ereje van a felelősség kommunikációs áthelyezésének.