️Orbán Viktor nem egyedül volt, hanem elől: a Politico arról ír, hogy amíg Orbán Viktor rendszeresen bírálta a szankciókat, addig több tagállam mögé bújhatott. Most viszont, hogy Magyar Péter vezetésével Magyarország már nem akadályozza a folyamatot, egyre több ország nyíltan próbálja saját gazdasági érdekei szerint módosítani a csomagot.
Például: Görögország kifogásolta az orosz cseppfolyósított földgázat érintő korlátozásokat. Ausztria a Raiffeisen Bank oroszországi érdekei miatt kért engedményeket. Több tagállam elérte, hogy kikerüljön a tervezetből az orosz halimport fokozatos megszüntetése, mert attól tartottak, hogy az élelmiszerár-emelkedést okozna. Bulgária és Olaszország ellenezte Kirill pátriárka szankcionálását, utóbbi a Vatikán aggályaira is hivatkozott. Franciaország és Olaszország enyhítette volna a volt orosz katonákra vonatkozó vízumkorlátozásokat is.
Mindez jól mutatja, hogy a szankciós politika mögött nemcsak politikai, hanem komoly nemzeti gazdasági érdekek is állnak. A vita tehát Orbán Viktor távozása után sem tűnt el – csak most már több tagállam nyíltan képviseli a saját álláspontját, míg korábban Orbán Viktor mögé bújtak, aki nyíltan kiállt a szankciókkal szemben.
/posztok.hu




️ gyertek minnél többen
19:30 tól élőben jövök neketek az OSK Stadionból 💪


