️Rendkívül éles hangvételű közleményben bírálta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Magyar Péter és Vitézy Dávid vasútfejlesztési sajtótájékoztatóját. Emlékezetes: Vitézy Dávid ennek az egyesületnek volt 2000 és 2010 között a munkacsoport-vezetője.

A szervezet szerint a rendezvény jelentős része nem is a vasútfejlesztésről szólt, hanem politikai üzengetésről. Úgy fogalmaztak, hogy a legtöbbször elhangzó kifejezés a „Lázár János” volt, ezt követte a „tizenhatévezés”, a „fideszezés”, valamint a különböző sértegetések és beszólogatások.

A szakmai szervezet szerint a bemutató „vetítéssel, tömény önfényezéssel, tények elhallgatásával, mások tollaival való ékeskedéssel, sőt itt-ott hazudozással” volt tele. A VEKE azt is kifogásolta, hogy a sajtótájékoztatón nem derült ki, milyen időtávon valósulnának meg az ígért fejlesztések. Mint írták: „az egyes elképzelések időhorizontja leginkább a sűrű homályba veszett”.

A VEKE szerint a bemutatott projektek döntő többsége sem új: ezek már régóta ismert beruházások, amelyek előkészítésére az állam korábban is milliárdokat költött. Ennek ellenére úgy mutatták be őket, „mintha mindent már Vitézy és a mostani kormány kezdett volna el, sőt talált volna ki”.

A szakmai szervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon sem a tervezési, sem a kivitelezési kapacitás nem elegendő ahhoz, hogy a felsorolt fejlesztések mind megvalósuljanak. Szerintük ezért eleve irreális az egész program.

Külön kritikát kapott az úgynevezett Baross Gábor-terv is. A VEKE szerint „nem más, mint az eddigi elképzelések összesöprése egy lapátra”, amelyben korábbi vasúti projektek, EIB-hiteles fejlesztések, koncessziós beruházások, a MÁV és a GYSEV karbantartási munkái, sőt még a 3-as metró meghosszabbítása is egyetlen csomagként szerepel.

A közlemény végén pedig így összegezték véleményüket: „a Facebook- és szelfikormányzás újabb fejezetét láthattuk”, ahol „az ígérgetéshegyek mellett sok újdonságot nem lehetett megtudni”.

Merre indulj ma Tusványoson? Az Oeconomus programjain biztosan nem fogsz unatkozni!

Akár a geopolitika érdekel, akár kipróbálnád magad egy kvízben vagy társasjátékban, esetleg egy aktuális…

Nagyon éles hangvételű közleményben bírálta a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Magyar Péter és Vitézy Dávid vasútfejlesztési sajtótájékoztatóját. Emlékezetes: Vitézy Dávid ennek az…

A Hormuzi-szoros után a Báb el-Mandeb is zárva: a jemeni hútik kilőttek két szaúdi olajtankert

️Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes is megszólalt a magyarországi fejleményekkel kapcsolatban.

A Liga politikusa az X-en azt írta:

„Ami Magyarországon történik, az súlyos, és rossz precedenst…

Tanácsköztársasági hevület, bosszú és a biztonság mint jogérték felszámolása

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média