Miután a közmédia irányítását átvették az RTL-től, az ATV-től, a 444-től, a 24-től, az MSZP-től és egyéb balliberális médiaműhelyekből érkező vezetők, a készítők bejelentése szerint az MTVA nem hosszabbította meg a 2011 óta futó, Prima Primissima közönségdíjas honismereti sorozat szerződését.

Ezzel egy olyan műsor kerül le a képernyőről, amely tizenöt éven át mutatta be a Kárpát-medence természeti és kulturális értékeit, valamint a határon túli magyar közösségek életét.

Különösen szimbolikus, hogy a sorozat befejezéséhez már csak 11 epizód hiányzott. A tervek szerint összesen 440 rész készült volna el, végül 429-nél áll meg a televíziós történet.

A Hazajáró készítői azt hangsúlyozzák, hogy műsorukban soha nem fogalmaztak meg pártpolitikai véleményt, mégis az új vezetés úgy döntött, hogy nincs szükség arra az össznemzeti szemléletre, amelyet képviseltek.

Azt is jelezték ugyanakkor, hogy nem adják fel: más formában szeretnék befejezni a hiányzó 11 részt, és tovább folytatják küldetésüket a Kárpát-medencei magyarság értékeinek bemutatásáért.

Olvasom, hogy a Telex egyik magát kormányfüggetlennek tartó újságírója a közösségi oldalán azon nevetgél, hogy a Fidesz szerint megszűnt a jogállam és a demokrácia Magyarországon.

Mindezt akkor teszi,…

Mi a három tényező, ami hat a magyarországi üzemanyagárakra?

Ma indulnak az Oeconomus programjai Tusványoson!

A délután két kiemelt beszélgetése:

13:30 | Barankovics István Sátor
Mi történt tavasszal Magyarországon? – Látvány, kormányzás vagy valóságshow?

️Milyen…

Jó reggelt Magyarország ️ 1.nap Erdélyben. Érdekes történések vannak odahaza. Miért jöttem elsősorban ide? Hogy attól a politikai közösségtől ahová tartozom, MEGERŐSITÉST, és UTÍRÁNYT kapjak! És ti?…

Az iskolakezdési támogatás igényléséhez vagyonnyilatkozatot kell benyújtani, és olyan alacsony jövedelmi határt állapítottak meg – egy főre vetítve 64–67 ezer forintot –, hogy sok dolgozó család már…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média