A hétfői nap eseményei megmutatták a jobboldalnak, hogy nem szabad reményvesztetten a jövőbe tekinteni. Amikor ugyanis Magyar Péter nem a Fidesz bírálatával foglalkozik, hanem valódi politikai döntéseket hoz, könnyebben hibázik. Sulyok Tamás elmozdítása politikailag komoly siker volt számára, ám alig telt el 24 óra, és egy olyan baklövést követett el, amelyet politikai oldaltól függetlenül sokan kudarcként értékeltek. Ez jól mutatja, hogy a kormányzás egészen más műfaj, mint a kampány.

És ez még csak a kezdet. Hamarosan érkezik az új költségvetés, az adótörvények, valamint azok a döntések, amelyeknél már nem elegendő a politikai kommunikáció: valódi válaszokat kell adni az embereket érintő hétköznapi problémákra. Ezek azok a kérdések, amelyek könnyen vitákat okozhatnak a Tisza táborán belül is, és lehetőséget teremthetnek az ellenzék számára.

Eközben a jobboldalon is mozgalmas napok következnek. Orbán Viktor visszatért, ma kiderül, ki lesz a Fidesz új frakcióvezetője, illetve ki veszi át Szijjártó Péter parlamenti mandátumát. Kezdetét veszi a tusnádfürdői szabadegyetem is, ahol számos beszélgetés szól majd a jobboldal jövőjéről. Szombaton pedig Orbán Viktor várhatóan pályafutása egyik legfontosabb tusnádfürdői beszédét tartja. Én ma indulok Erdélybe, beszámolok minden fontos mozzanatról!

Iráni eszkaláció, olajár, jövő: mi megmondtuk, mi jön. A készletek fogynak, a jogi státusz is egyre zavarosabb, Trump szerint meg a Hormuzi szoros nyitva áll, csak épp a hajók meg elsüllyednek:

️ Ennyi!
“Ha a NER annyira borzalmas/szörnyű/diktatórikus/hibrid/választásosautokratikus/vagyonelrabló/embertelen rezsim volt, hogy az eltakarítása megalapozza a jogállami keretek időleges átlépését,…

Megkérdeztem a tiszás Gyöngyösi Istvánt, hogy miért szurkoltak a norvégoknak a francia-spanyol meccsen. Nem értette.

Magyar dinnye: rekordok, kihívások és árháború egy szezonban

A görögdinnye továbbra is a nyár egyik legnépszerűbb gyümölcse, a termelők számára azonban a 2026-os szezon korántsem a gondtalan…

️Hoppá: Bárándy Péter a jelek szerint megsértődött Magyar Péterre, már nem biztos, hogy vállalná az államfői felkérést!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média