Hiába vergődtök; Göncz Árpád nem volt jogász, mert csak.
Aaanyiraaa kontraproduktív ahogy vergődtök, mert ha miniszterelnök úr azt mondta, hogy nem volt jogász, akkor nem volt jogász és kész.
Ha…
„Teljesen lényegtelen a személy kérdése” – így reagált Havasi Bertalan arra, hogy Magyar Péter Polgár Juditot szeretné köztársasági elnöknek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint ma Magyarországon „tiszás önkényuralom” alakult ki, miután Sulyok Tamást politikai erővel eltávolították a köztársasági elnöki tisztségből. Éppen ezért úgy fogalmazott: amíg ilyen körülmények között zajlik az államfő kiválasztása, addig maga a személy kérdése másodlagos.
Havasi Bertalan szerint hiába beszélnek jelölésről és társadalmi egyeztetésről, ezek csak a látszatot szolgálják. Úgy véli, a döntés már megszületett, ezért az egész folyamat nem valódi demokratikus választás, hanem „porhintés, színjáték, ha úgy tetszik: bábozás”.
A nyilatkozat egyben azt is jelzi, hogy a Fidesz illegitimnek tekinti Sulyok Tamás elmozdítását. Ebből következően nem kíván részt venni az új köztársasági elnök kiválasztásának folyamatában, mert álláspontjuk szerint egy alkotmányellenesnek tartott eljárás eredményét nem kívánja legitimálni.
Előzmény, hogy vasárnap tizenhat ismert közéleti szereplő levélben javasolta Polgár Juditot köztársasági elnöknek, ezt követően pedig Magyar Péter bejelentette: személyesen találkozik a világhírű sakkozóval, és felkéri az államfői tisztség elvállalására.
Hiába vergődtök; Göncz Árpád nem volt jogász, mert csak.
Aaanyiraaa kontraproduktív ahogy vergődtök, mert ha miniszterelnök úr azt mondta, hogy nem volt jogász, akkor nem volt jogász és kész.
Ha…
Ez ciki!
☝️Én nem várok bocsánatkérést Vitézytől mert csak a tényeket közöltem! Helyette úgy fogalmazok ahogy a tiszások: ha nem tudja elvégezni a munkáját akkor gyorsan húzzon el a miniszteri székből!
Ez a…
Sok helyen olvasom kommentben, hogy Csernus Imrét javasolják köztársasági elnöknek.
Nem tudom, hogy miért pont őt?!
A tiszás Csézy miben van?
Le akarja váltani Magyar Pétert?
Tudom támogatni, de pont tőle nem vártam a belső puccsot!
Nemcsak a pályákon, de a színfalak mögött is véget ér a gigantikus, 48 csapatos 2026-os észak-amerikai foci-vb! 


A 104 mérkőzés lezajlott, de a gazdasági és geopolitikai hatásait még sokáig érezni…
️Elvárom, hogy bocsánatot kérjen egy ugyan olyan nyilvános posztban, mint amilyenben hazugsággal vádol Vitézy Dávid.
Tegnap posztoltam róla, hogy az általa felügyelt MÁV hivatalos adatai szerint az…
Ciki!
Úgy látszik a Tiszások annyira belejöttek a leváltásokba, hogy mindenkit is leváltanának. Bár gyanítom köztársasági elnököt akart írni, így majdnem eltalálta. De én támogatnám. 
️Csak Peti meg ne…