️Magyar Péter sógora, a Tisza Párt jogi vezetője nyíltan kimondta: új választási törvényt akarnak, amelynek egyik fő célja, hogy a jövőben egyetlen párt se szerezhessen kétharmados többséget.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az általuk végrehajtott változtatásokat – például a Lex Orbánt vagy a 12 éves mandátumkorlátozást – később nem, vagy csak nagyon nehezen lehetne megváltoztatni. Magyarán: be akarják betonozni azt a rendszert, amelyet most építenek.

Melléthei-Barna Márton szerint az új alkotmány elfogadása és várható népszavazási megerősítése után másfél-két éven belül átalakítanák a választási rendszert. Kijelentette: olyan szabályozást szeretnének, amely „jó eséllyel kizárja”, hogy bármely politikai erő kétharmados felhatalmazást szerezzen.

A Tisza jogi vezetője emellett megvédte Sulyok Tamás elmozdítását és a parlamenti cikluskorlátozást is. Elismerte, hogy a mandátumkorlátozás valóban a passzív választójog korlátozása, de szerinte ez indokolt annak érdekében, hogy új politikusok jelenjenek meg a közéletben.

Az alkotmányos helyzetről azt mondta: nem számít közjogi válságra, mert szerinte Sulyok Tamás vagy aláírja a saját megbízatásának megszüntetéséről szóló alaptörvény-módosítást, vagy önként lemond.

Úgy tűnik, a Tisza nemcsak új alkotmányt akar, hanem a politikai rendszer alapvető szabályait is úgy alakítaná át, hogy a jövőben egyetlen párt se rendelkezhessen ismét kétharmados parlamenti felhatalmazással.

Rengetegen megosztották, és rengetegen gratuláltak ahhoz, hogy Szijjártó Péter magas pozíciót kapott a BYD-nál.

Miért kellene nekem, patriótaként, ennek örülnöm? Miért kellene tapsolnom vagy örömtáncot…

Osztrák EP-képviselő: „Brüsszel jogállamisági kettős mércéje végre lelepleződik Magyarországon!”

️Petra Steger, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) európai parlamenti képviselője élesen bírálta az uniós…

☝️Írtam egy gondolatsort a tegnapi nap híréről, Szijjártó Péter kinevezéséről a BYD egyik csúcsvezetőjének a pozíciójába az Ahogy a Gazda látja kerti, közéleti gazdaságomba. Link a kommentek közt. 👇…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média