Ábrahám Róbert azzal viccelődött, hogy Kátai-Németh Vilmos szociális miniszter vak. Úgy fogalmazott: „Nem akarok szemétkedni, de van ez a vicsorgó vakember. Én még ilyen rosszindulatú embert nem láttam, és az átláthatóságért felel.”

Vitézy Dávidot pedig a szexuális orientációja miatt hozta szóba. Szó szerint ezt mondta: „A jelenlegi kormányt nyugodtan hívhatjuk homoszexuális kormánynak. Lásd Vitézy Dávidot, és nem csupán ő vonatozik a Tiszában, ez köztudott.”

Magyar Péter erre úgy reagált: „A Fidesz és a megmaradt propagandistái azon gúnyolódnak, hogy Kátai-Németh Vilmos vak ember létére lehet miniszter a TISZA-kormányban. Milyen ember, aki ilyet tesz?”

Két dolgot érdemes különválasztani.

Először is: senkin sem szabad gúnyolódni azért, mert vak vagy meleg. Ez nem fér bele.

Másodszor: amikor Magyar Péter azt állítja, hogy ez a Fidesz véleménye, nem mond igazat. Egyetlen ember kijelentéséből nem lehet egy teljes politikai közösség álláspontjára következtetni. A Fideszben és a Fidesz közösségében is vannak vak és meleg emberek. Senkit sem ezek alapján kell megítélni, hanem a munkája, a teljesítménye és a tettei alapján.

A közéleti vitáknak a politikusok döntéseiről és munkájáról kellene szólniuk, nem pedig velük született vagy személyes tulajdonságaikról.

Magyar Péternek csak haza kell jönnie a nyaralásáról és holnap átadja a világ második legnagyobb Mercedes-gyárát Kecskeméten. Ezt a beruházást még Szijjártó Péter tárgyalta le és jelentette be, aki…

Egy saját tapasztalat: a nemzetközi tanácsadói szocializáció nem arra finomhangolja az embert, hogy Magyarországban gondolkodjon valaki. Miért érdekes ez?

️ Egy videóval rukkolt elő Magyar Péter a jobboldaliaknak is címezve amiben bemutatta a nyaralását.
️ Csakhogy a jetskivel, a sétálgatással és az egész videóval nem válaszolt azokra a kérdésekre, hogy…

A szülő anyák miatt remélem, hogy mihamarabb újraindul de álljunk meg egy szóra mert azt vettem észre, hogy mostanában az ilyen hírek nem hírek.
Játsszunk már el a gondolattal most mi is, ha már…

Folytatjuk Zsolti bácsival… most elmegyek egy francia fesztiválra, aztán megszerkesztem a teljes videót.

Addig pedig álljon itt, hogy a Gen Z egy borzalmas generáció. Sorry, not sorry - ez nem lehet…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média