️Magyar Péter szociális minisztere, Kátai-Németh Vilmos bejelentette, hogy felkerült a Szociális és Családügyi Minisztérium táblája az épületre. Emellett egy másik táblát is elhelyeztek, amely szerint korábban innen irányították „az Orbán-kormány gyűlöletpropagandáját”, míg most már a társadalmi szolidaritást szolgálja az intézmény.

A bejegyzés alatt azonban sok kommentelő bírálta a lépést. Többen úgy vélték, hogy a szimbolikus üzengetés helyett végre érdemi munkára lenne szükség, és egy társadalmi megbékélést hirdető kormánytól nem várnának újabb politikai üzeneteket. Olyan hozzászólások is érkeztek, amelyek szerint négy évig nem szimbolikus gesztusokra, hanem valódi intézkedésekre lenne szükség.

Különösen azért érdekes a vita, mert éppen ez a minisztérium felelős a Tisza egyik legfontosabb kampányígéretéért: a családi pótlék megduplázásáért. Ehhez képest a kormány részéről ma már inkább egy egyszeri, legfeljebb mintegy 400 ezer gyermeket érintő 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról hallani, ami sok család számára jóval kisebb segítséget jelentene, mint a korábban ígért tartós családi pótlék-emelés.

A nagytőke érkezett meg Magyarországra, és a jakobinus követelésekkel felhergelt tömegek emelték a fejük fölé! Ez az évszázad becsapása, akkora kreténség, amit az erkélyről szívecskék sem fognak…

Miután a nyaralásom alatt feltöltött 4 darab kép rettenetesen felbőszítette a Tisza szimpatizánsait, szeretnék őszintén elnézést kérni, amiért lájkokért, vagy épp öncélúan mutogattam magam,
belátom…

️„Könnyen lehet, hogy Szakács István esetében is az elmúlt tizenhat évben kialakult gyakorlat, a megfelelési kényszer élt tovább a rendőrségnél” – nyilatkozta Hegyi Szabolcs, a TASZ jogi szakértője a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média