


️A kormányváltás utáni első tüntetését tartotta a Fidesz, amelyen a nyári időszak ellenére tekintélyes tömeg gyűlt össze. Elemzés öt pontban!
1. EZ VOLT AZ ELSŐ TÜNTETÉS: Még három hónap sem telt el a választás óta, amelyen a Tisza nagyarányú győzelmet aratott, a közvélemény-kutatások szerint pedig tovább nőtt az előnye. Éppen ezért fontos fejlemény, hogy a Fidesz életjelet adott magáról, és megtartotta az első választás utáni tüntetését. A nyári időszak ellenére is kifejezetten sokan vettek részt a demonstráción, a résztvevők száma mindenképpen tízezres nagyságrendű volt.
2. POLGÁRI KARAKTER JELENT MEG: A színpadon felszólaló politikusok polgári karaktert mutattak, ami arra utal, hogy a Fidesz ellenzéki pártként mérsékeltebb stílust és hangnemet kíván képviselni. Áder János kifejezetten magas színvonalú beszédet mondott, Szűcs Gábor a Fidesz fiatalítását jelenítette meg, Havasi Bertalan szellemesen szólt oda Magyar Péternek, míg Tóth Elizabeth személyében egy fiatal influenszer is szót kapott, aki szintén hatásos beszédet tartott.
3. SZAKÁCS ISTVÁN ÜGYE ÚJABB OKOT ADOTT: A színpadra felhívták Szakács István jobboldali influenszert is, akit a napokban rendőrök vittek el, és terrorcselekménnyel fenyegetés gyanújával indult ellene eljárás. Az ügy a felszólalók szerint beleilleszkedik abba az önkényes hatalomgyakorlásba, amelyet az Alaptörvény módosítása kapcsán is bírálnak.
4. A FIDESZ ÖSSZEFOGLALTA A KRITIKÁIT: A felszólalók sorra vették azokat a kifogásokat, amelyeket Magyar Péter kormányzásával szemben megfogalmaznak. Rávilágítottak azokra az intézkedésekre, amelyek ugyan lehet, hogy jelenleg még a választók többségének támogatását élvezik, hosszabb távon azonban olyan ügyekké válhatnak, amelyekre sikeres ellenzéki politikát lehet építeni.
5. MAGYAR PÉTERT FRUSZTRÁLJA AZ ELLENÁLLÁS: A miniszterelnök egy gúnyos bejegyzésben azt állította, hogy mindössze 150–200 ember vett részt a tüntetésen, miközben a felvételeken is jól látható, hogy ennél lényegesen nagyobb tömeg gyűlt össze. Mindez arra utal, hogy Magyar Pétert még a nyaralása alatt is foglalkoztatják a vele szembeni kritikák, és nehezen viseli, ha ellenállás bontakozik ki vele szemben.



️150-200 ember volt Magyar Péter szerint a mai tüntetésen? Tényleg? Akkor ezt nézd!
Egy sötét korszak véget ért. Megbukott az egyik legkártékonyabb, legnemzetellenesebb sorosista szennylap főszerkesztője, Uj Péter.
150-200 fő 


Petit is sokan kérdezték, csak arról nem készült fotó 

A miniszterelnök nem hazudhat. Magyar Péter mégis bocsánatkérés nélkül, hosszú évek óta mégis ezt teszi! Ezért most még elszántabbak leszünk! Maradjanak velünk!
Köszönöm!
️
Ez kemény!
Óriási erőt sugárzott a Sándor-palota előtti tüntetés a jogállamért! Nagyon sokan jöttek el a demonstrációra és álltak ki a tiszás önkénnyel szemben!
Nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan biztattak és…