️A HírTV nem sötétül el – hamarosan élőben értékeljük mindazt, ami a közmédiában történik.

A HírTV a 2002-es kormányváltást követően jött létre az MSZP—SZDSZ-kormány idején, hatalmas ellenszélben. Akkoriban ez jelentette szinte az egyetlen felületet a jobboldal számára. A csatorna különösen 2006-ban került a figyelem középpontjába, amikor élőben tudósított a rendőri túlkapásokról. Az akkori riportok örökre a magyar médiatörténet meghatározó pillanatai maradnak.

A televízió azóta számos nehéz időszakon ment keresztül – volt olyan időszak is, amikor például Kálmán Olga rövid ideig itt vezetett műsort. Mindezek után azonban ma is a jobboldal egyetlen hírcsatornájaként működik.

️Így távoznak a közmédia dolgozói, sorra hagyják el az épületet!

Szintet lépett a Tiszás önkény. Pontosan az történik, amire korábban figyelmeztettünk: a lengyel forgatókönyv szerint haladnak az események. Aki eddig kételkedett, most már a saját szemével láthatja.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média