️Sulyok Tamás a Velencei Bizottsághoz fordult, miután a személyére szabott alkotmánymódosítással történő eltávolítása sérti a jogállamiságot és a hatalommegosztás elvét. Részletek!

A Sándor-palota nyilvánosságra hozta azt a két beadványt, amelyet a köztársasági elnök még májusban, illetve júniusban küldött a Velencei Bizottságnak. Az államfő szerint a kormány kizárólag politikai érvekre hivatkozva kívánja megszüntetni a mandátumát, miközben a magyar alkotmányos rendszerben a köztársasági elnök csak szigorúan meghatározott jogi okok alapján távolítható el.

Sulyok Tamás arra hivatkozik, hogy a hivatali idő stabilitása és az elmozdítás szigorú szabályai a hatalommegosztás alapvető garanciái. Álláspontja szerint az Alkotmánybíróság szerepének kiiktatása, valamint a személyre szabott alkotmánymódosítás olyan precedenst teremtene, amely aláássa a jogbiztonságot és a fékek és ellensúlyok rendszerét.

A második beadvány már konkrétan az Alaptörvény tervezett tizenhetedik módosítását bírálja, amely külön rendelkezésben mondaná ki a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatásának megszűnését. Az államfő szerint ez visszamenőleges, politikai alapú elszámoltatást valósítana meg, és kiszolgáltatottá tenné az államfői intézményt a mindenkori parlamenti többségnek.

Sulyok Tamás ezért azt kérte a Velencei Bizottságtól, hogy állapítsa meg: egy politikai indokokra épülő, személyre szabott alkotmánymódosítás összeegyeztethetetlen a jogállamiság, a hatalommegosztás és az alapvető jogok nemzetközi standardjaival.

Magyar Péter önkényes jogalkotásai miatt csütörtökön 18 órára szervezett tüntetést a Fidesz a Sándor-palotához.

A Fidesz megkezdi az utcai politizálást: csütörtökön 18 órakor tüntetést tart a Sándor-palotánál, amelyre Magyar Péter is több bejegyzésben reagált. Elemzés öt pontban!

1. ORBÁN VIKTOR TÜNTETÉSRE…

Feró Dalma egy baloldali feminista, aki kilát a buborékjából, és sok belső kritikája van. Nem nagyon tudom értelmezni "az Öt propagandistájaként". De ugye mindenki lepropagandistázásával meg lehet…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média