


️A Fidesz szerint a Tisza alkotmánymódosítása súlyos visszaélés az alkotmányozó többséggel, ezért csütörtökön 18 órára „STOP Önkény” tüntetést hirdettek a Sándor-palota elé.
Gulyás Gergely a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az előterjesztés több ponton sérti a jogállamiságot és az európai demokratikus normákat. Kiemelte Sulyok Tamás tervezett eltávolítását, a képviselői mandátumkorlátozást, valamint a vagyonvisszaszerzési hivatal létrehozását, amely szerinte megfelelő bírósági kontroll nélkül működne.
A frakcióvezető úgy fogalmazott, hogy a rendszerváltás óta egyetlen kétharmados többség sem élt ilyen módon az alkotmányozó felhatalmazásával. Szerinte a javaslat „megalázza” a köztársasági elnöki intézményt, „lefejezi” az Alkotmánybíróságot, valamint egyszerű többséggel módosíthatóvá tenné a termőfölddel kapcsolatos szabályokat.
Rétvári Bence azt hangsúlyozta, hogy a Tisza a kampányban a demokrácia erősítését ígérte, a mostani alkotmánymódosítás azonban szerinte éppen ellenkező hatást váltana ki. Hozzátette, hogy a javaslatot több jogvédő szervezet és korábbi baloldali politikus is bírálta.
Gulyás Gergely jelezte: a Fidesz-frakció tovább tárgyal a lehetséges válaszlépésekről, és a parlamenti munka bojkottjának lehetősége is felmerült.



️STOP ÖNKÉNY! Csütörtökön 18 órakor tüntetést és tiktakozást hirdetett a Fidesz a Sándor-palota elé Magyar Péter és a tiszás önkény ellen, amire most készülnek! Legyünk minél többen, ott találkozunk!
☝️
Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita fontos gondolatai életről, családról, a családi életről 
️ azt nem értem, hogy aki eltörli a vármegye elnevezést és a főispánokat, mert MODERN ÁLLAM KELL, az minek illegeti magát a Szent Korona előtt?
Petykó, ne bohóckodj a fundamentumainkkal, neked…
Nem csak a Nyugat politizálja a sportot – Oroszország is aktívan cenzúrázza a pályán kívüli valóságot.
A 2024-es Európa-bajnokság alatt Oroszországban nemcsak az ukrán válogatott mérkőzései kerültek…
Szerinted?
Baloldalról!
Minden szakmai vezetőt mesztenek! Haza vágnak mindent!