„Kezdek csalódni” – egyre több tiszás szavazónál lehet ilyen vagy ehhez hasonló kiírásokat látni a közösségi médiában. Ez egy akkora szavazótábornál, mint amennyi szavazatot a Tisza áprilisban kapott, teljesen természetes folyamat. Ahogy Török Gábor fogalmazott, előbb-utóbb törvényszerű a Tisza támogatottságának csökkenése.

Ezeknek a szavazóknak ugyanis a jelentős része azért szavazott a Tiszára, mert Magyar Péter azt ígérte, hogy minden jó kormányzati intézkedés megmarad, emellett pedig további adócsökkentések lesznek, és még több pénzt kapnak az emberek.

Ugyanakkor már a kampányban is látszott, hogy a jelenlegi bizonytalan nemzetközi környezetben ezeknek az ígéreteknek egészen egyszerűen nincs meg a fedezete. Ezt látjuk a családi pótlék megduplázása esetében is: a kampányban Magyar Péter azt ígérte, hogy azt azonnal megduplázzák, ehhez képest ma már a felelős költségvetésről kezd beszélni, és arról, hogy ez milyen nagy terhet jelentene.

A kulcskérdés az lesz, hogy az emberek kit tartanak a be nem váltott ígéretekért felelősnek. Elfogadják-e azt a magyarázatot, miszerint a Magyar Péter által tömeggyilkosságokat és robbantásos merényleteket elkövető maffiózóhoz hasonlított Orbán Viktor az akkori lakosság negyedét elpusztító tatárjáráshoz hasonlóan tönkretette az országot, vagy inkább azt gondolják majd, hogy Magyar Péter olyan ígéreteket fogalmazott meg a kampányban, amelyekről már akkor tudta, hogy nem lehet őket megvalósítani.

Ennek a kérdésnek az eldöntésében az ellenzék szerepe is fontos. Ha az ellenzék rá tud világítani arra, hogy ezek felelőtlen ígéretek voltak, akkor hamarabb elindulhat a Tisza támogatottságának csökkenése.

Nagy-Britannia: A vártnál előbb lehet új kormányfője a briteknek, de ez sem garancia semmire. Az éppen tíz éve tartott Brexit népszavazás politikai korróziós hatását mutatja, hogy Keir Starmer egy…

Semjén Zsolt több embert is beperelt, akik a teljesen alaptalanul rágalmazták a “ Zsolti bácsi” ügyben.

Beperelte Tordai Bence volt parlamenti képviselőt egy korábbi, egymillió embert elérő posztja…

BASZKIKULI!!! Nemzetmentő üzemmód bekapcsolva! A tiszaszigetes csajokkal úgy döntöttünk, hogy idén nyáron nincs lazítás! Fesztivál helyett akciótervek! Strand helyett stratégiai értekezlet!

Mert…

Jó reggelt Patrióták üdvözlet Szegedről, ma Tarhonya Fesztiválra megyünk. Szeged-Tápé piactér aki akar ott megtalál engem 🫶 ma is rendhagyó bejelentkezéssel vagyok ️ mindenkinek jó ébredést.…

250 éve született meg az a dokumentum, amely örökre megváltoztatta a világtörténelmet. De milyen állapotban ünnepel ma az Egyesült Államok?

1776. július 4-én a Függetlenségi Nyilatkozat nem csupán egy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média