Hamarosan feláll a közmédia új szakmai vezérkara: az MTVA helyébe lépő Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. televíziós részlegét Bodacz Balázs, a rádiós üzletágat Kerényi György, az online területet pedig Mészáros Zsófia irányítja a jövőben.

Bodacz Balázs négy évig dolgozott az ATV-nél, ezt megelőzően pedig a Simicska-féle Magyar Nemzetnél és a Hír TV-nél is. A műsorvezető távozásakor hangsúlyozta, hogy olyan helyen folytatja a pályáját, ahol alapvető elvárás a hazugságoktól, manipulációktól és álhírektől mentes, a közönség megelégedését szolgáló munka.

A rádió irányítását Kerényi György veszi át, aki 2006 és 2010 között a Kossuth Rádió főszerkesztőjeként már dolgozott a közmédiában. Szakmai múltjához tartozik a Tilos Rádió és a Rádió C alapítása, valamint vezetése. Emellett újságíróként tevékenykedett a Magyar Narancsnál, a VS.hu-nál, a Pesti Hírlapnál és a Szabad Európánál is, 2017-ben pedig rövid ideig az MSZP kommunikációs igazgatói posztját töltötte be.

Az online részleg élére Mészáros Zsófiát, az Index egykori főszerkesztőjét és a 444 korábbi vezető szerkesztőjét kérték fel, aki az utóbbi években a Pelikán Projekt keretein belül foglalkozott fiatal újságírók képzésével.

Ezzel párhuzamosan a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója Horváth P. András ügyvéd lett, akinek legfőbb feladata az intézmény jogi és gazdasági átvilágításának lebonyolítása, a végleges vezetőt pályázaton választják ki.

A közmédia teljes átszervezését pedig az RTL korábbi igazgatója, Grósz Judit vezeti miniszteri biztosként, aki azt nyilatkozta, hogy a folyamatnak nem célja a dolgozók tömeges elbocsátása.

MARIE CLAIRE!!!!! Délutánig adok határidőt a hivatalos cáfolatra!!! Súlyos tárgyi tévedés szerepel a cikkben!

Nem a FÉL ORSZÁG!!! ️🙋🙋‍️ Hanem az EGÉSZ!!!

...Jóóó... Most hirtelen eszembe jutott,…

PUPÁPOK!!!! Nagyjából kapisgáljátok már az ösztönzseni kormányzást?! Nekünk nem kell közpénzzabáló, a világ pénzét elutazgató külügyér BOHÓC! MINDENRE van életszerű válasz! MINDENRE!!! 👏 ERRE…

Mély szomorúsággal értesültem a hírről, hogy 83 éves korában elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész. A régi nagyok közül számomra ő volt az egyik legkedvesebb művész, akinek minden alakítását…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média